A söröscímke

2020. július 27. hétfő
A söröscímkék nagyjából egyidősek a palackozott sörrel, amely a XIX. század végére terjedt el a piacon.

A könnyen szállítható és tárolható áru hamar kedveltté vált. A kezdeti időkben az üvegre domborították a sörfőző és a palackozó nevét, valamint egy címke jelezte a dugón az üveg tartalmát, illetve biztosította a vásárlót az eredetiségéről. Ahogy a sörfajták száma nőtt, úgy váltotta fel a domborítottat a sima üveg az egyszerű címkével. A 20. század kezdetén az üveges sörfajták emelkedésével és népszerűségük növekedésével a címkék egyre színesebbek és változatosabbak lettek. Egy új művészeti forma született. Sörfőzők és palackozók próbálták egymást túlszárnyalni minél szembetűnőbb címkékkel, hogy magukhoz csalogassák a potenciális vásárlókat. A címke az üveg nyakán, esetenként pedig a hátoldalán vonzóbbá tette az árut, a marketing részévé vált.

A söröscímkék szépsége és változatossága hamarosan felkeltette a gyűjtők érdeklődését. Annak ellenére, hogy a söröscímkének csak az azt gyűjtők számára van értéke, világszerte rengetegen váltak a gyűjtés rabjává. A dolog izgalma, hogy a gyűjtemény soha nem tehető teljessé. A világon mindenütt, ahol édesvíz van, található sörgyár. Már ez is tekintélyes mennyiség, de a címkék dizájnja is változik időközönként, és rendszeresen jelennek meg a piacon új és újabb sörök is. Természetesen mint minden szenvedélynek ennek is megvannak a profi és amatőr rabjai. Az amatőr magányosan hódol szenvedélyének, legfeljebb ismerőseitől kér külföldi útjaikról egy-egy üveg sört. A profi kitartó munkával és nem kevés anyagi áldozat árán felveszi a kapcsolatot a világ sörgyáraival és felderíti a burundi gyűjtőtárs címét is. Megindul a levélforgalom és a gyűjtemény egyre fantasztikusabb darabokkal szaporodik a Falkland szigetektől Új Zélandig.

A címke-kollázsért köszönet Kovács Andrásnak!



Twitter megosztás Google+ megosztás