Helló Wien!

Címkék: Bécs, kocsma, bejzli
2018. október 30. kedd
Úgy látszik a klasszikus kocsmákért nem árt egy könnycseppet elmorzsolni és még utoljára inni egy sört a még meglevőkben.

„A Beisl egy bécsi mikrokozmosz, amelyben az élet valósul meg: nem elbűvölő, nem szép, de mindig hiteles.” A mondat Clemens Marschall írótól származik, aki Klaus Pichler fotóriporterrel néhány éve igyekszik megörökíteni a bécsi kocsmavilág kihalófélben levő műfaját, a kocsmát. 

A „Wiener Beisl” egyik fontos jellemzője, hogy ugyanazok a vendégei, akik egykor, csak közben megöregedtek, az alkohol elhasználta agysejtjeiket és minimálisra csökkentette esélyeiket az érvényesülésre. Mivel a fiatalok már másfajta vendéglátóhelyeken pusztítják el napi alkoholszükségletüket, az olyan intézmények, mint a „Brantweiner” és a „Beisl” és néhány év múlva már csak emlékek lesznek.

Ezeknek a kocsmák a közönségét szinte kizárólag törzsvendégek alkotják. Az „idegenek” sokszor az ajtóból fordulnak vissza. Aki a pesti „nyócker” kocsmáiban szocializálódott, persze nem retten vissza, sem a félhomály, sem a tántorgó figurák láttán. Hazaérkezik.

A vendégek többségének – fogalmazzunk finoman – alkoholproblémái vannak és jó néhányan megfordultak már börtönben is. Szinte valamennyi vendégnek van valamilyen egészségügyi gondja, kapcsolati problémája és ott van a múltban a munkahely elvesztése vagy egyéb szerencsétlenség.

A múlt mégsem olyan fényes, ahogy azt beszélgetéseik során emlegetik. Mégis, amíg még meglesznek a „bejzlik”, lesz egy hely, ahol kibeszélhetik bajaikat, találkozhatnak a cimborákkal és időnként még segítséget is kaphatnak a szesztestvérektől. Az ilyen régi kocsmákban a vendégek sokasága harminc-negyven éve jár a törzshelyére és most úgy néz ki ennek rövidesen vége.

Hogy velük mi lesz, senki se tudja, de talán nem is érdekel senkit. A könyv legalább az emléküket megőrzi: Clemens Marshall, John Pichler Golden days before they end 

 

 További kocsmafotókért kattints a névre! Fotó: Klaus Pichler



Twitter megosztás Google+ megosztás