Kocsmában, egyedül

2019. október 1. kedd
Könnyen megkapja az alkoholista jelzőt, aki kerüli a kocsmai társaságot és szívesen vagy szívesebben iszik magában.

Nem tudom felfigyeltek-e arra a jelenségre, hogy az alkoholfogyasztás társadalmilag elfogadott formája a közösen ivás. Ilyenkor mindenki elnézőbb a sokadik kört kikérővel szemben, hiszen csak alapvető kötelezettségét teljesíti, mikor kikéri az újabb söröket. Ismerős kocsmában egyenesen sértés számba megy, ha valaki külön asztalhoz ül le sörével. Mégis mit képzel ez magáról? Csak nem sajnálja azt az egy rundót a haverjaitól?

Aki gyakran jár kocsmába nyilván megtapasztalta már, hogy ha az asztal körül három-négy ember összejön, mindig akad egy, aki túlbeszéli a többieket, mindig mindenhez van elmés hozzászólása és mindenről eszébe jut egy újabb pompás történet, melyet nagy hanggal, gyakran a másik szavába vágva ad elő. A történetek főszereplője természetesen saját maga és ezek elmesélésétől akkor sem riad vissza, ha már mindenki vagy tucatszor hallotta.

Hát nem kellemesebb ennél a magányos ivás? A csendes szemlélődés nyugodt pillanatai? Amikor tempónkban nem kell másokhoz alkalmazkodnunk? Amikor annyit iszunk, amennyit magunk látunk jónak? Amikor senki nem marasztal még egy utolsó italra, ha menni szeretnénk?

Ha most erre azt válaszolják, de hát akkor minek megy a kocsmába, hiszen egyedül, otthon is ihatna, akkor valószínűleg nem érezték még soha, hogy milyen izgalmas dolog kívülről nézni egy kocsmai társaságot, megérteni, vagy éppenséggel rácsodálkozni, hogy vajon mi is ilyenek lehetünk ivócimboráink körében?

 



Twitter megosztás Google+ megosztás