Kocsmai affér

Címkék: kocsma, kocsmajáró
2020. november 21. szombat
„A Móri mindig egy szar hely volt, sunyi alkeszok törzshelye, ócska lőrét mértek, de legalább nem volt drága” – írta az affér helyszínéről Merza Gábor barátom.

Ide, a Fiáth János utcai kocsmába, tértem be a barátnőmmel, vagy tíz évvel ezelőtt, egy novemberi éjszaka, egy házibuli után, hogy még megiszunk egy sört,. A móri tulajdonképpen borozóként kezdte működését, de a kétezres évek elején, Monor legjobb sörét az Ilzert mérték, azoknak, akik nem voltak elégedettek a borválasztékkal.

Már mélyen benne voltunk az éjszakában, így a vendégek többsége már nem volt szomjas és persze ismerősök is akadtak köztük, annak ellenére, hogy én ekkor jártam itt – először, utoljára és soha többet – harmadszor. Hogy soha többet, annak is meg lett az oka.

Barátnőmmel csendben kortyolgattuk a „the best beer of Monort” és talán Unicumot is ittunk hozzá, amikor az egyik szomszédos asztaltársaság felállt és rázendített – mint később kiderült – a székely himnuszra. Életemben először hallottam a dalt, fogalmam sem volt, hogy miért áll fel a barátnőm és miért csatlakozik a kórushoz.

Én ülve maradtam, nem énekeltem velük. Ha akartam volna se tudtam volna, hiszen nem ismertem a szövegét, meg egyébként sem vagyok egy daloskedvű iszákos. Végre végére értek a dalnak, mindenki leült és ivott tovább. A dalosok közül egy ismerős arc odaállt az asztalunkhoz és kérdőre vont, miért nem énekeltem.

Mondtam neki, hogy a kocsmába nem énekelni, hanem inni járok.Meglepődhetett a válaszon, így csak annyit mondott, hogy nagy szerencsém, hogy a barátnőmet jól ismerik. Majd megállapította, hogy hülye vagyok.

Ebben maradtunk.

 

Fotó: http://belvaros.blogspot.com/



Twitter megosztás Google+ megosztás