Kutyasétáltatás

2016. augusztus 2. kedd
Béla barátom néhány éve elkeseredetten mesélte, hogy a lánya egyik nap egy kiskutyával tért haza. Egy ismerősétől kapta a néhány napos ebet, aki a társasházi lakás új lakója lett Béla minden tiltakozása ellenére.

Bélának természetesen nem az eb ellen volt kifogása, hanem azért tiltakozott a Félixnek elkeresztelt állat ellen, mert tartott attól, hogy az a kezdeti lelkesedés, mellyel lánya és asszonya befogadta az ebet, rövidesen elmúlik és a fogadkozások ellenére ráhárul majd a kutya sétáltatása. Ettől pedig mindenképpen szerette volna megóvni magát. Részben, mert nem szeretett korán kelni, másrészt pedig attól félt, hogy a vacsora utáni tévénézésről is le kell majd mondania Félix sétáltatása miatt.

Rossz előérzete természetesen igazolást nyert, hiszen rövid időn belül mind asszonyának, mind gyermekének rendszeresen akadtak a kutyasétáltatásánál fontosabb esti programjai, így ez a feladat, ahogy azt előre sejtette, őrá maradt. Munka után igyekezni kellett haza Félixért, és vacsora után indulhatott kutyát sétáltatatni.

Első alkalommal vacsora után, a póráz végén Félixszel egy jó nagy kört mentek, de így sem telt el a sétáltatásra szánt egy óra. Ekkor azonban mintha a sors ujja mutatott volna irányt, Béla egy sörözőt vett észre. Mióta a gyereke megszületett nem járt kocsmába, de most, egyszerűen nem tudott ellenállni a csábításnak és miután a kutya minden dolgát elvégezte, a söröző felé vette az irányt. Kellemes meglepetésére a kutya megjelenése őszinte örömet váltott ki a vendégekből és a csapos is pillanatok alatt vizes tálkát kerített az ebnek, mintegy igazolva a tézist, hogy a csaposok nemcsak ember, hanem kutyabarátok is. A kutya miután a vendégekkel kijátszotta magát, kényelmesen elheveredett az asztal alatt, Béla lábánál, aki elégedetten kortyolgatta korsó sörét.

Ettől a naptól kezdve szívesen sétáltatta a kutyát és ennek ürügyén nap, mint nap betért a sörözőbe, ahol nyugodt körülmények között, baráti társaságban, megitta megszokott egy korsó sörét. A kutyának köszönhetően megváltozott Béla élete és rövidesen fix helye lett a törzsasztalnál és ebben a formában még az asszony is szemet hunyt az esti sörözés felett. Félix is boldog volt, hiszen a sörözés neki is új barátokat jelentett, hiszen a vendégek közül valaki mindig eljátszott a kutyussal, amíg gazdája megitta sörét.



Twitter megosztás Google+ megosztás