Legendás szódások

Címkék: szóda, fröccs
2020. november 15. vasárnap
Az igazi fröccs természetesen szódával készül. De ki csinál manapság szódát?

Azt senkinek sem kell magyarázni, hogy szóda nélkül elképzelhetetlen a fröccs. Arra azonban kevesen emlékeznek, hogy a kilencvenes évek végéig működött az Eötvös utca és a Szondy utca sarkán egy szikvízüzem, melyből a budapesti kocsmák sokaságát látták el üveges és ballonos szikvízzel.

A vállalkozás kétszemélyes volt. Az egyik férfi magas vékony, az idősebb alacsony köpcös volt szinte ellentétei egymásnak – pedig a városi legenda szerint testvérek voltak. A Harmos fivérek a város elmaradhatatlan figurái voltak, akárcsak Füttyös Gyuri. Nem csak gyártották a szódát, de maguk is szállították szerte a városba. És ha megjelenésük közötti különbség nem irányította rájuk a figyelmet, a szállításhoz használt járműveik igen. A két világháborús rekvizitum, egy oldalkocsis motorkerékpár és egy nyitott katonai Volkswagen, komoly feltűnést keltettek amerre csak jártak.

Már jóval túl a nyugdíjkor határán is dolgoztak, de ősrégi járműveiket a kilencvenes években egy ZSUK-ra cserélték. Ezután is sokszor láttam őket, miközben a Markói utcai Borharapóban támasztottam a pultot. Csodáltam a fiatalabb, hetven körül járó fivér, erejét, ahogy bejáratott mozdulatokkal a vállára emelte a szódás ballont és szakavatott mozdulattal cserélte le a régivel.

Aztán, egyik napról a másikra a Harmos fivérek eltűntek. Hogy mi lett velük, nem sikerült megtudnom. Szerencsére Lábass Endre zseniális blogja megőrízte emléküket.,

Lábass Endre felvételei 1982-ből a szikvízüzemről és a járművekről: www.photoblog.com/utazo/2011/08/02/budapest-vi-eotvos-utca-42-dr-harmos-sandor-szikvizkeszito-mester-1982-3/



Twitter megosztás Google+ megosztás