Mézes-édes

2020. június 12. péntek
A mézsör készítése végigkísérhető a középkor évszázadaiban, mint a sörfőzés egyik ága.

Az emberiség jelentős részének egyik legrégibb alkoholos itala a mézsör. A múlt század közepéig Németországban, különösen Szászországban és Poroszországban volt kedvelt, de szívesen itták a görögök, az ausztrálok, a Himalája pásztorai és a maja indiánok. A germánoknál az istenek itala volt. Plinius, római történetíró műveiben említi. Elkészítése könnyű volt. Az erdei mézet vízzel elkeverték és erjesztették.

Alkoholtartalma 3-17,5% között volt, attól függően, hogy a mézhez mennyi vizet adtak. Bizonyos érlelés után leszűrték, utána már fogyasztható volt. Eredetileg mindenki készíthetett annyit, amennyit akart, késbb császári és udvari monopólium lett, amelyet aztán komoly összeg ellenében kolostoroknak, városoknak bérbeadtak.

Az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az ízesített sörök és nem kellett sokáig várni a mézes sörre sem. Egy cseh faluban, Senticében Jiří Jelínek főzött egy ilyen különlegességet, melynek receptje alapján készül a Černá Hora-i sörgyárban, a kvašení azaz erjedés kifejezésre utalva, a Kvasař névre keresztelt akácméz tartalmú sör. Bár karakterére a mézes édesség rányomja a bélyegét, a sör ízeiben végig ott bujkál a cseh sörökre jellemző komlókeserűség. A sör testes, szárazanyagtartalma 14°B és alkoholban (5,7%) sem szegény.



Twitter megosztás Google+ megosztás