A törzsvendég

2018. február 5. hétfő
A kocsma bukéját a törzsvendégei adják, akik gyakran egymás igazi nevét sem ismerik, csak a gúnynevét – de ez természetes is, hiszen együttléteik kizárólag a kocsmára korlátozódnak.

Ennek ellenére a törzsvendégek sok mindent tudnak ivócimboráikról, amit talán még a rokonok sem, igaz a kocsmán túli világi létről is sok minden rejtve marad előttük. Tolakodóan kérdezősködni nem illik, mindenki annyit mond el magáról, amennyit szükségesnek lát. A tisztességes kocsma arról is megismerszik, hogy a törzsvendégeknek törzsasztala is van, de legalábbis egy könyöklő, ami körül más nem kaphat helyett. Ez fontos, mert a törzsvendég határozza meg a kocsma arculatát, levegőjét. A törzs­vendégre talán még igazabb a mondás: „minden zsák megtalálja a maga foltját” hiszen, olyan helyre minek menne, ahol nem érzi jól magát.

A törzsvendéget mindig várják a cimborák – biztosan állíthatjuk: jobban, mint otthon az asszony. Várja a csapos, aki tölti is a külön polcon tárolt korsójába – amiből persze csak ő ihat –, a szokásosat. Mesélik, hogy van egy kocsmárost – akinek már a nagy­apja, de lehet, hogy a dédapja is kocsmáros volt –, aki egy vitrinben őrzi a családi örökségként ráhagyott, a törzsvendégek nevével felcímkézett poharakat. Ha valami, hát ez az igazi halhatatlanság: mindegyik pohárhoz egy arc és számtalan anekdota tartozik.

Amikor egy kocsma bezár a törzsvendégek szétszélednek. Furcsa módon nem együtt keresnek új törzshelyet maguknak, hanem mennek a szélrózsa minden irányába. A kocsma megszűnése olyan a törzsvendég számára, mint egy család széthullása. Az elrontott házasság sem javítható egy új lakásba költözéssel. A csapos is eltűnik: egy távoli kocsmában folytatja szakmáját és ismerkedik új törzsvendégei szokásaival. Régi törzsvendégei csak akkor jutnak eszébe, ha véletlenül egyik-másik betéved hozzá…



Twitter megosztás Google+ megosztás