Zavargások a sör miatt

2020. december 27. vasárnap
1844-ben Münchenben, a sör árának csekély mértékű emelése miatt, utcai zavargások kezdődtek.

A szemináriumokon azt mondták Friedrich Engelsről, a proletariátus nagy barátjáról, hogy szerette a szorgos, az egész napot írással töltő munkás életmódot, ami pedig a materialista gondolkodásmódot illeti, azt merőben elvi alapokon űzte. Elfelejtették megemlíteni, hogy klasszikusunk a 48-as forradalomra is jókora késéssel érkezett, mert naplója szerint útközben ízes borokra és még ízesebb leányderekakra talált. Magánéletében igazi gourmand volt és polgári kényelemmel vétette körül magát. Zavargások a sör miatt című, alábbi kis írásában egy egészséges polgár kacsint össze a bajor sörre kivetett adó miatt sikeresen tüntető munkással. Azóta sok sör folyt le az Isar parti nagyváros lakóinak torkán, ám a tanulság maradt: 1943-ban Hitler hasonló okok miatt vonatta vissza gauleiterének a sör árának mértéktelen emelésére vonatkozó rendeletét.

„A bajor sör a leghíresebb az ital Németországban főzött valamennyi fajtája közül, és a bajorok persze igen megszokták, hogy meglehetősen nagy mennyiségben fogyasszák. A kormány egy új, ad valorem mintegy 100 shilling adót vetett ki a sörre; ennek következtében forrongás tört ki, amely több napig tartott. A munkások nagy tömegekben gyülekeztek, felvonultak az utcákon, megrohamozták a kocsmákat, beverték az ablakokat, összetörték a bútorzatot és mindent, ami a kezük ügyébe akadt, hogy bosszút álljanak kedvenc italuk árának felemeléséért.

Kivezényelték a katonaságot, de az egyik lovas testőrezred, amikor megparancsolták, hogy szálljon nyeregbe, megtagadta a parancs teljesítését. A rendőröket, akiket a nép mindenütt gyűlöl, a zavargók alaposan elverték és bántalmazták; valamennyi őrhelyre, ahol azelőtt rendőrök álltak, katonákat kellett állítani, akik lévén jó viszonyban a néppel, nem váltottak ki olyan ellenséges érzelmeket és szemmel láthatóan vonakodtak is attól, hogy beavatkozzanak. Csak akkor avatkoztak be, amikor a királyi palotát érte támadás, s akkor is megelégedtek olyan pozíció elfoglalásával, amelyből vissza tudták szorítani a zavargókat.

Másnap este a király, akinek családjában éppen a minap ünnepelte valaki az esküvőjét, úgyhogy számos illusztris vendég tartózkodott az udvarnál, színházba ment. De, amikor az első felvonás után tömeg gyűlt össze a színház előtt, és az a veszély fenyegetett, hogy megtámadja az épületet, mindenki kiment megnézni, mi történt; Őfelsége, vendégeivel együtt, kénytelen volt követni a közönséget, máskülönben egyedül maradt volna a helyén.

A francia lapok azt állítják, hogy a király ekkor parancsolta meg a színház előtt felállított csapatoknak, tüzeljenek a népre, és hogy a katonák megtagadták a parancsot. A német lapok nem tesznek említést erről, és minthogy cenzúra alatt vannak, ez így is volt várható. Mivel azonban a francia lapok olykor meglehetősen rosszul vannak informálva a külföldi eseményekről, nem kezeskedhetünk állításuk szavahihetőségéről. Mindebből azonban kitűnik, hogy a királyi költő (Lajos bajor király ugyanis három kötetnyi olvashatatlan vers, az egyik palotáját ismertető útikalauz és más művek szerzője) igen kínos helyzetben volt e zavargások idején.

Münchenben, egy katonasággal és rendőrséggel tele városban, a királyi udvar székhelyén, négy napig tart egy zendülés, jóllehet még a katonaságot is csatasorba állítják ellene — és végül a zendülők erőszakkal célt érnek. A nyugalmat a király egy rendelettel állította helyre, amelynek értelmében egynegyed gallon sör árát tíz krajcárról (3 és egynegyed penny) kilenc krajcárra (3 penny) csökkentették. Márpedig, ha a nép egyszer tudja, hogy megfélemlítéssel ráveheti a kormányt adórendszerének feladására, hamarosan azt is megérti majd, hogy éppilyen könnyű lesz meg-félemlíteni, ha komolyabb dolgokról van szó.”

(A megjelenés helye: „The Northern Star", 1844 május 25.)



Twitter megosztás Google+ megosztás