A csehek is korlátoznak

Címkék: cseh sör, járvány
2020. szeptember 25. péntek
Csütörtök óta Csehországban este tíz órakor minden vendéglátóhelyet be kell zárni és reggel hatig tilos bármiféle vendéglátás.

Amúgy is kevesebb a vendég, a fertőzéstől való félelem kiüríti a cseh helyieket. Egy pilseni vendéglős szerint náluk a hazai vendégek jelentették a forgalmat, de így is komoly csökkenést kellett elszenvedniük, de a turisták elmaradása miatt Prágában sokkal nagyobb a probléma, amelyet a most bevezetett rendelkezéssel csak tovább romlik.

A cseh sörszövetség most azért lobbizik, hogy a tíz óra ne a zárás, hanem az utolsó sörök megrendelésének legyen az ideje és a vendégek még kapjanak időt annak elfogyasztására.

A  vendéglátóhelyek épp fellélegeztek, mert a nehézségek ellenére sikeresnek tartják a nyári szezont és a kellemes időjárás úgy nézett ki továbbra is lehetőséget ad a teraszok és kerthelyiségek működtetésére. A Lidovky.cz beszámolója szerint a korai záróra miatt várhatóan további forgalomcsökkenéssel kell számolni, ami akár harmincezer munkahely megszűnésével is járhat.

Így aztán az idei Cseh Sör Napja, amit 2013-óta rendeznek meg, valószínűleg a legszomorúbb lesz az eddigiek közül, hiszen a legtöbb ünnepi rendezvény el fog maradni, mert ezeken is szigorúan korlátozzák a résztvevők számát. 

 



Twitter megosztás Google+ megosztás