Az ír mag

2020. október 24. szombat
A történet persze nem jellemző és semmiképpen nem a nőkről, csak a hárpiákról szól.

Egy hárpia, aki egyébként tisztes családanyának látszott, ott tántorgott a kocsma közepén. Dél volt. Egyik kezében habos kriglit, a másikban hatalmas kulcscsomót lengetett fenyegetőn.

– Az írmagját, az írmagját is kiirtom! – mondta üvöltve és méla undorral egyenként szemügyre vett minket. Senki sem mert visszanézni rá. Én szerencsére háttal álltam neki, csak a tükörből néztem lopva. A szeme szikrákat szórt.

– Ha még egyszer – folytatta és a szája habzott – ha még egyszer valaki szóban, vagy csak gondolatban! Én úgy fejbe kúrom ezzel a kulccsal.

Aztán egy darabig csendben maradt. Félénken néztem körbe. A túlsó sarokban szelíd punkok üldögéltek megbotránkozva. Megfogtam a nyilacskákat és kettőt belevágtam a céltáblába.

– Az írmagját, az írmagját! – hallottam hátulról. A harmadikat elvétettem. Így nem lehet játszani! Különben is mi baja van ennek a nőnek az írekkel? Nem tudtam, mit tegyek. Ha ezt a balhét én csinálom, már rég kitesznek. Hát nincs egy hely... ? Hol? – kérdem férfitársaim – Hol lelünk menedéket?

Menekülőre fogtam a dolgot.



Twitter megosztás Google+ megosztás