Állati sörök – a teve

2016. január 17. vasárnap
A teve „egyálltó helyében” akár 100 liter folyadékot is benyakal, és egyes rossz nyelvek szerint ha lehetősége adódik, megissza a sört is.

A teve első – általunk ismert – sörös megjelenése az 1910-es évekre tehető, amikor a müncheni Hackerbräu az Afrikába exportált sörét egy tevével reklámozta. Igen ez már nem a sörfőzés hőskora a német sör könnyedén kibírta az utat gyarmataiba, Kamerunba, Dél-Nyugat Afrikába, vagy a Szuezi-csatornán keresztül Kelet-Afrikába. Erről tanúskodik egy régi sörös plakát a szomjas katonával és a tevével, mely mint afféle rendes afrikai teve egypúpú.

De mint a régi slágerből is tudjuk: teve van egypúpú, kétpúpú, sőt több.

Ez utóbbira ugyan nincs bizonyítékunk, ahogy arra sincs, hogy a cseh Plzeň városának címerébe hogy került a Közép-Ázsiában honos kétpúpú teve. A legenda szerint Zsigmond – közös uralkodónk – ajándékozta a tevét a városnak, és engedélyezte, hogy a város címerébe is bekerüljön az állat. Erről Pável írt egy remek tanulmányt, annak apropóján, hogy került a teve a Purkmistr sörök címkéjére. Ez már konkrét sörös vonatkozás, bár a java még hátra van!

Ehhez azonban Izraelbe, egész pontosan az ország fővárosába Tel Avivba kell utaznunk. Itt találjuk a Dancing Camel sörfőzdét, amelyet David Cohen alapított. Állati érdekesség, hogy az üzemben a Flyin Pig (Repülő Disznó) amerikai sörfőzdében leszerelt, majd Izraelbe szállított berendezésein kezdték meg 2011-ben a Táncoló Teve főzését, melyet saját sörözőjükben a legjobb megkóstolni. A név egy csodatevő rabbi legendájára utal, aki úgy szabadult meg a beduinok fogságából, hogy furulyajátékára még a tevék is táncra perdültek. Ezek közül a táncoló dromedárok közül jelenik meg egy-egy a sörök címkéin. Márpedig címke sokféle van, hiszen a Dancing Camel, mint afféle tisztességes kissörfőzde, igen sokféle sört főz: Cherry Vanilla Stout, Hefe-Wit, Gordon Beach Blond, Midnight Stout, India Pale Ale, American Pale Ale, hogy csak néhányat említsünk a választékból. A főzde csúcsterméke egy 11 alkoholszázalékos IPA, a „The Golem”, a zsidó folklór híres alakjáról kapta nevét. 



Twitter megosztás Google+ megosztás