Kis magyar sörirodalom I.

2021. március 8. hétfő
Magyar írók elbeszélései sörről, kocsmáról. Válogatás a Maláta című sörirodalmi és kocsmakulturális folyóiaratból. Jó szórakozást!

Az első ajánlat, személyes kedvencem, Kuczka Péter Sörvágy című írása:

„ – Sör... sör... sör – ismételgette Hegyi úr s közben egyet-egyet szippantott a cigarettájából. Ott üldögéltünk a kórház dohányzóvá magasztosított, első emeleti széles teraszán, a fehér, kerek, műanyag asztal körül, a hatal­mas, illatos, virágzó hársfa árnyékában, a nővértől kölcsönbe kapott levesestányérba gyűjtögetve a hamut meg a csikkeket.

– Sör... Az kellene. Három, négy korsóval – folytatta Hegyi úr s for­gatta maga előtt üvegpoharában a kötelezően fogyasztandó teát.

– Sör? – kérdezte halkan Ács úr s reménytelenül félretolta szájába lógó, szakállával összenőtt torzon­borz bajuszát.” (tovább olvasom)

 

Folytassuk a sort Megyesi Gusztáv Nő a sörben című írásával:

„Amikor jönnek ezek a buta kánikulai napok, a fiúkkal mindig megbeszélem, hogy ha véletlenül pohár sört kérnék magam elé a pultra, pikolót mérjenek, a korsóról nem is szólva. Ahová járok, kicsi óbudai kiskocsma (nem minden hely söröző, ahol sört mérnek!), páratlan tisztaságú és mindig megbízható hőmérsékletű a sör, akár nyár van, akár tél. Megjegyzem, az ember pár korsó után nemigen tud különbséget tenni évszakok között, de még napszakok között sem, egy jó kiskocsmából a legváratlanabb pillanatokban lehet munkába indulni s oda visszatérni, vagy átnézni a szomszéd söröldébe, de csak azért, hogy vissza tudjunk jönni. (tovább olvasom)

 

Következő ajánlatunk Kálnya Adél Időn kívül ringatózva című írása:

„Az idő ugyanúgy telt már régóta belül is, mint kívül, sehogy, ám ez különöseb-ben nem rendítette meg. Amióta rátalált erre a kocsmára, amelynek csapszéke fölött egy jókora óra ketyegett mutató nélkül, úgy érezte, mint aki hazaérkezett. Nincs mutató az órán, mondta egyszer valaki, s akkor mindenki felnézett, csak nézték egy darabig az órát, még csend is lett, tisztán hallották a ketyegést, de csodálkozni senki nem csodálkozott. Nincs, válaszolta a csapos és ezzel a dolog el is lett intézve. Senkinek nem hiányzott azóta sem, senki nem vágyta tudni itt a percet, senki nem akarta mérni az időt. Ha sötét van, este van, ha világos meg nappal, mondta egy más alkalommal a csapos, amikor pedig senki nem kérdezte, de ő már csak ilyen volt, olykor mondott néhány fontos dolgot, csak úgy oda hajította mondatait a füstös asztalok fölé, aki akart elgondolkozhatott rajtuk, de hagyhatta is a fenébe. Ha nem gondolt senki utánuk, úgyis hamar elenyésztek, hamarabb, mint a füst, vagy a sör habja.” (tovább olvasom)

 

Mai ajánlónk utolsó darabja Gyárfás Miklós Sör és hamu című írása:

„Négy sírásó sörözött a költő síremlékének lapján. A hét üveg, melynek tartalmát már elköltötték a mulandóság napszámosai, félkört alkotott a betonlapon. A maga szerény módján hétköznapi emlékműnek hatott. A sírásók szerszámai a szomszédos, frissen ásott sírgödör szélén hevertek, ők pedig a pihenés kortyai között egy hamvasztó ember felszarvazásának a történetét rakták össze a temetői pletykák töredékeiből. Időközönként jóízű nevetés harsant. A szemközti parcellán felháborodástól megnyúlt arccal emelkedett fel felesége sírja mellől egy férfi és szólított meg egy arra haladó sovány, magas, sápadt öregurat.” (tovább olvasom)



Twitter megosztás Google+ megosztás