Kocsmapolitika

2021. október 1. péntek
A szervezkedő munkások a nagygyűléseiknek helyszínt biztosító sörcsarnokokban a bérleti díjat bőségesen fogyasztott sörrel fizették meg.

A szabadidő és a munka világának átalakulásával a kommunikáció és az összetartozás iránt újfajta igény jelentkezett. Erre az igényre az 1830-as évektől egy újfajta egyesületi forma volt válasz. A „vakolat” pedig, ami az egyesületeket céljukon túl értelemmel és tartalommal töltötte meg, nem lehetett más, mint a sör. A sör lett a „szociáldemokrata ital”, amely az egyes egyén társadalomban betöltött helyét meghatározta és társadalmi ambícióit szimbolizálta. A kézművesek és a munkások nagy része a mértékletesség és az önmegtartóztatás segítségével igyekezett társadalmi pozícióját megszilárdítani vagy éppen kiépíteni.

A korabeli krónikás szerint: „ezelőtt Észak-Németországban a nép körében a pálinkafogyasztás volt elterjedt. A városokban naponta lehetett látni ittas egyéneket. Ma viszont még a tengerparti északnémet városokban is rítkaság a részeg ember. Kevés reform járulhatott volna hozzá olyan nagymértékben Észak-Németország erkölcsi felemelkedéséhez, mint a bajor sör behozatala.”

Ennek következményeként a munkásság egy, a társadalomba beilleszkedő kispolgári, és egy — könnyen szubkultúrává süllyedő — proletár rétegre bomlott. Az öntudatos munkások a sörivás új kultúrája révén határolódtak el a szerintük fegyelmezetlen. pálinkát fogyasztó csőcseléktől. Kerülték a fékevesztett zavargásokat, anélkül, hogy a mámorról teljesen lemondtak volna.

Így például szilveszter éjjelén nagyszámú párthívő vonult az utcákra és az újév első órájának kezdetén ezernyi részeg torokból zengett a Marseillaise. Ezrek szorították meg egymás kezét, új barátságok születtek és ezzel egy „olyan vidám baráti összejövetel vette kezdetét, amelyet kevés lokálban engedtek volna meg, de túlkapásokat sehol sem lehetett észlelni.”

Persze nyilvánvaló, hogy a „részegségnek" sokféle formája létezik. Újságok hasábjai például „Sörözőbeli beszélgetések”, „Kocsmapolitika” vagy „Sör és kultúra” címmel tudósítottak a munkáskörök egyre gyakoribb politizálásáról: az egyik újságíró magát kissé elragadtatva írta: „Mondd meg milyen sört iszol, és én megmondom, hogyan gondolkozol.” A sör élvezete bonyolult ok okozati viszonyba került a politikai változásokkal. Igazán a bajor sör elterjedése óta nőtt meg a nép politikai öntudata.

A munkások kocsmái társadalmi és politikai találkozók színhelyévé váltak. Még maguk a sörfajták is speciális politikai színezettel telítődtek. De mindezek ellenére a sör valamennyi ital közül a legnémetebb ital maradt. 1848-ban már egész Németországban hódított a bajor sör és 1900 körül az éves egy főre jutó fogyasztás 120 literre emelkedett és ezzel a világon akkor a harmadik legmagasabb értéket érte el. Ezen változások hatására kezdték a sört, a fogadót és a német kedélyességet egymással összefüggésbe hozni, valamint a sörivást a németek nemzeti ismertetőjegyeként emlegetni.

„A sör demokratizáló hatalma közelebb hozta egymáshoz a társadalmi rétegeket. A legjelentéktelenebb munkás is tudatában volt annak, hogy az oly „magasra született” fejedelem vagy herceg sem szerezhet magának jobb italt, mint ő maga: a nemzet itala előtti egyenlőség enyhítette a társadalmi ellentétek okozta nyomást és tavasszal, egyes kertvendéglőkben olyan vegyes társaságra lehetett bukkanni. mint amilyennel Berlinben sehol máshol nem találkozhatott az ember” – írja 1854-ben Paul Heyse 1854)

A sörivás, a politizálás és a szociáldemokrácia ebben az időszakban sokak számára egy és ugyanazt jelentette. A pálinka a szociáldemokrata párt és a párt szervezetei számára, mint ahogyan már többször is utaltunk rá, sokféle szempontból ellenségnek számított. Az általános társadalmi hangulat, a közvélemény mind egyre és egyre kevesebbet tűrt el az ittasság következtében elkövetett vétségekből. Részegség miatt okozott (munkahelyi) balesetet nem fedezte a biztosító, viszont mindez a munkahely elvesztéséhez, valamint gyors társadalmi lecsúszáshoz vezethetett. Pont a társadalmi státusz ily módon való féltése és nem pedig az „osztálytudat” volt az, amely előmozdította a kispolgárság elhatárolódását a lumpenproletáriátustól és a kispolgári mentalitás kialakulását.

Meg kell említeni még egy fontos momentumot, amely szintén hozzájárult a sör „szociáldemokrata nedűvé” való válásához. A századfordulón óriási sörözőket nyitottak meg, az alapvetően tömegfogyasztásra épülő „sörcsarnokokat”, amelyekben nevéhez illően természetesen sört csapoltak. A tömegek becsalogatásának érdekében a ezekben a hatalmas termekben rendezvényeket szerveztek, azaz kiadták bérbe a termeket.

Ezekben rendeztek pártnapokat vagy szakszervezeti tüntetéseket, mivel 1890-ig szabad ég alatt tilos volt bármiféle gyűlés és a tüntetés szervezése. A termek finanszírozását – mint ma a kocsmáknál – többnyire sörfogyasztáshoz kötötték. Bérleti díj vagy haszonbérlet fizetésére rítkán került sor. Ez a tény azonban újra és újra ellentmondáshoz vezetett, igy például a Munkások Absztinens Szövetsége sem mondhatott le a sör fogyasztásáról, ha tagjai egyáltalán találkozni akartak.

Az állítólag független szakszervezeti házakat is súlyosan érintette a „sörprobléma”, ugyanis a szakszervezeti házakat sokszor csak a sörfőzdék hitelével tudták létrehozni, valamint finanszírozni. A hitelt pedig az évek során gyakorlatilag „le kellett inni”. A sör egyre mélyebben szivárgott be a politikai életbe, ennél fogva azonban számos ellensége és pártfogója akadt. Ahogyan akkoriban világkép és ideológiamentesen az egész alkohol, illetve absztinenciakérdést egyszerűen nem lehetett megvitatni, úgy a megfelelő alkohol kiválasztásának is igen direkt politikai vonatkozásai léteztek.

Tulajdonképpen a szociáldemokraták kétfrontos háborút vívtak. Az ellenség (a pálinka) nem csak alattuk dühöngött, hanem szemben is állt velük. Nem ok nélkül szólította fel a szociáldemokrata párt 1909-ben tagjait és elvtársait arra. hogy kerüljék a pálinka fogyasztását. Itt most nem egyedül a józanság kérdéséről (a felhívás a sörre egyáltalán nem vonatkozott), hanem a nagyon is egyoldalú kincstári politikáról volt szó.

A Német Birodalom adótörvénye a pálinka gyártásának és értékesítésének kedvezett, és ezzel a porosz junkerek vagyonát gyarapította. Így a szociáldemokraták a sörfogyasztást propagálták, hogy a „junker urak” még nagyobb befolyását a Német Birodalomban megakadályozzák. Az alkoholprobléma politikai és társadalmi kérdéssé nőtte ki magát.



Twitter megosztás Google+ megosztás