Ne mutogass!
Nem! Nem az ivócimborák közönségességére gondolok, hanem hogy a kocsmák, amik esetünkben ténylegesen ivóhelyek, ahol a legegyszerűbb italok a legkelendőbbek és az egymást jól ismerő vendégek sem válnak barátokká, csak kocsmai dumapartnerrén, kapcsolatuk csak arra az időre szól, amit a kocsmában szomjuk oltásával töltenek.
Kocsma- és italválasztásuk legfontosabb szempontja az ár, többnyire pontosan tudják, hogy mennyi pénzt szánnak a napi „betevőre”. Azt viszont nap mint nap szorgalmasan elisszák. Annak ellenére, hogy fizetésük nem kis részét hagyják a kocsmában, sok tiszteletet a csapostól nem kapnak.
A legutóbb is, mikor a szokásos „buszváró” sörömre tértem be a közeli temető okán Sírásónak gúnyolt kocsmába, épp az apró termetű, teltkarcsú, harmincas pultos oktatta ki, a korkülönbség alapján az apja is lehetne, törzsvendéget.
– Ha az ember a kocsmába megy nem siet, van ideje, úgyhogy ne mutogass nekem, hogy jöjjek már és szolgáljalak ki, hanem várd meg nyugodtam, amíg befejezem a telefonálást! Amúgy sem lehetsz már szomjas, szóval várd ki a sorodat!
A pasas megbocsájthatatlan rózsamintás bermudájában és a hozzá viselt kockás ingében, nem is győzött bocsánatért esedezni, és a, Sírásóban szokatlanul magas borravalóval kiengesztelni, a vérig sértett alkalmazottat.
Végre sorra kerültem és kikérhettem a sörömet, de ezúttal egy fillér borravalót sem adtam. Majd legközelebb, megfizetem a tandíjat, ha engem is kioktat – gondoltam.
