Nem túl szép kilátások

2021. november 5. péntek
2020-ban a világ sörtermelése alacsonyabb volt, mint 2019-ben, de a csökkenés mértéke kisebb volt a vártnál.

Egy évvel ezelőtt a COVID-19 világjárvány miatt nyolc-tizennégy százalékos csökkenést vártak az elemzők. Ma már tudjuk, hogy a csökkenés szerencsére mindössze öt százalékkal esett vissza. Igaz, ez is kilencvenhárom millió hektoliter csökkenést jelent. A százhetvenkét országában főznek sört, ezek közül kilencvenhét csökkenést, harminchét sörgyártó ország közül 97 termelés visszaeséséről, harmincöt növekedésről számolt be.

Az öt vezető sörgyártó ország továbbra is Kína, az USA, Brazília, Mexikó és Németország. A világszerte előállított sör több mint felét ebben az öt országban főzték. Érdekesség, hogy az öt ország közül míg Kína és Németország jelentős visszesést szenvedett el, az amerikai országok növelni tudták eladásaikat, nagy valószínűséggel a kevésbé szigorú korlátozásoknak köszönhetően.

Európában főleg Nyugat-Európa országaiban volt jelentős volt a csökkenés. A legnagyobbat a britek szívták közel hétmillió hektoliterrel, de nagyot buktak a spanyolok és a németek is. Az unión kívüli európai országokban még enyhe növekedést is sikerült elérni. Oroszország azonban hiába gyártott két és fél millió hektoliterrel több sört, ez csak szépségtapasz a huszonkilenc millió hektoliteres európai zuhanás mellett.

Az Egyesült Államok sörtermelése jelentéktelen métékben növekedett, de a brazílok (plusz hétmillió hektoliter) és a mexikóiak (plusz két és fél millió hektoliter) alaposan belehúztak. Ennek köszönhetően az amerikai sörpiac összességben hat millió hektoliterrel nőtt.

A legnagyobb vesztes Ázsia, ahol hatvanegy millió hektoliterrel csökkent a sörpiac, elsősorban Kína (mínusz harmincöt millió hektoliter) és India (mínusz tíz millió hektoliter) visszaesésének köszönhetően. Ehhez képest a stagnáló Ausztrália-Oceánia igazán szépen teljesített.

Afrika legnagyobb sörtermelője Dél-Afrika brutális hat és fél millió hektolitehrrel (tizennyolc százalékkal), Etiópia pedig négy millió hektoliterrel (harminc százalékkal) értékesített kevesebb sört. Ezt nem tudták ellensúlyozni, csak kilenc millió hektoliter mínuszra hozni a növekedést mutató nyugat- és középafrikai országok. Nigéria például közel egymillió hektoliterrel többet főzött tavaly mint 2019-ben.

Az idei első félév a tavalyi termelési mutatókhoz képest mutat némi növekedést, de ha a járvány újabb hulláma ellen nem fognak tudni védekezni az országok, az a következő hónapokra semmi jóval nem kecsegtet.

 

 



Twitter megosztás Google+ megosztás