Pulque az aloe leve

2017. július 18. kedd
Kinek a kumisz, kinek a kvasz, kinek a pulque, de elmondhatjuk: minden népnek megvan a maga sörszerűen erjesztett itala.

Mexikói agávé „sör”, amely megjelenését tekintve opálos, fehéres színű, íze savanyú, az íróéra emlékeztető, alkoholtartalma 6% körüli. Erjesztett aqua mielből („mézes vízből”) készítik, amely az agávé, vagyis a maguey, más néven amerikai vagy százéves aloé nedve. Ezt úgy gyűjtik össze, hogy a 4-6 éves növényről levágják a virágbimbót, és medenceszerű üreget alakítanak ki. Néhány hónap elteltével az üreg falait és a körülötte levő levelek alapját megkarcolják, az első nedvanyagot leszívatják, a növény pedig ezt folyamatosan pótolja, naponta mintegy 7 l nedvet szolgáltatva pusztulásáig. A hozzávetőleg 10% cukrot tartalmazó nedvet néhány napon át kádakban erjesztik. Gyakran töltenek hozzá előzetesen már fermentált agávésört a folyamat gyorsítása végett. A frissen erjesztett italt, amely még mindig tartalmaz működésüket felfüggesztett élesztősejteket, érlelés nélkül fogyasztják; néha ízesítő gyümölcslevet is adnak hozzá (pulque curado). Az italt vagy palackozva értékesítik, és ilyenkor palackozás előtt néha pasztőrözik, vagy hordós formában adják el a kocsmáknak (pulquerías). Az agávésör Mexikó kisjövedelmű lakossága számára fontos és olcsó szénhidrát-, aminosav- és vitaminforrás; bizonyos körzetekben ez a legfontosabb folyadékforrás a száraz évszakban.



Twitter megosztás Google+ megosztás