Sörözés Norvégiában

2021. november 8. hétfő
Régóta Oslóé az a kétes dicsőség, hogy itt a legdrágább a sör a világon, a drágább helyeken akár tizenöt eurót is elkérnek egy korsó sörért.

Ennek ellenére Oslóban hétvégéken nagy éjszaki élet zajlik. És mivel a norvégok úgy vannak kódolva, hogy genetikailag szeretnek piálni, hamar felfedezték a megoldást. A „pregame-party” – magyarul talán alapozásnak nevezhetnénk – a relatíve olcsóbban beszerezhető szeszes italokkal történő kora esti barátkozás. Ezeken a házimurikon aztán megalapozzák a jó hangulatot és mire éjfél körül megérkeznek a belvárosi szórakozóhelyekre, már nem kívánják annyira az alkoholt, hogy nagyon mélyen kelljen a pénztárcájukba nyúlni.

Sörhöz jutni egyébként sem egyszerű dolog. Az élelmiszerboltokban és szupermarketekben csak a legfeljebb 4,75 százalék alkoholtartalmú söröket vehetjük meg. Ha ennél erősebb sörre vágyunk, akkor bizony el kell látogatnunk Vinmonopolet nevű állami üzletbe, ahol már némileg szolidabb árakon juthatunk a különféle szeszes italokhoz. Annak ellenére, hogy tilos a közterületen sörözni, ha ezt feltűnés nélkül csináljuk, akkor még az egyébként szigorúan büntető rendőrök is szemet hunynak az eset fölött.

Az alkoholra kivetett magas adók mellett nem csoda, hogy Norvégiában az egy főre számított sörfogyasztás alig haladja meg az ötven litert. Persze azért az egyébként sem szegény norvégokat sem kell félteni. Mert ha olyan nagyon olcsón akarnak sörhöz jutni, akkor átruccannak Dániába, vagy csempészárut vásárolnak, amiről az orosz halászhajók legénysége gondoskodik, akik egyes rossznyelvek szerint a norvég kikötőkben több sört adnak el, mint halat.

Persze nem mindig volt ez így. A germán eredetmítosz, az Edda szerint Odin isten tanította meg az embereket sört főzni. A középkori Norvégiában gyakorlatilag minden háztartásban főztek sört, mert ennek elmulasztása akár száműzetéssel is járhatott. A sört szent italnak tekintették, olyannyira, hogy egyes történészek szerint Innocent pápa 1490-ben engedélyezte egy norvég templomnak, hogy a szertartások során részben sört használjon.

Így aztán évszázadokon keresztül a norvégok hihetetlen változatosságban készítettek söröket. Ennek vetett véget a huszadik században, amikor betiltották az otthoni sörfőzést és bevezették az állami alkoholmonopóliumot, valamint az egekbe emelkedett az alkoholadó mértéke.

Ezek miatt a fogyasztás több mint sokáig a piac kilencven százalékát a 4,75 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalmú nagyipari, relatíve olcsó láger sörök tették ki. Ezt nagyrészt a hazai sörgyárak állítják elő – például a legkülönlegesebb sörgyáruk, a sarkkörtől háromszáz kilométerre észkara fekvő Tromsøi, ahol még sohasem szünetelt a termelés amiatt, hogy nem érkezett meg időben az alapanyag szállítmány. Számottevő – az elsősorban, dán, holland és német – import is, aminél gyakran előfordul, hogy a könnyebb forgalmazás miatt lecsökkentik a márka alkoholtartalmát.

Amint említettük, Norvégiában nagy hagyománya van a sörfőzésnek, így itt is sokan csatlakoztak a crat – kézműves – mozgalomhoz, amit az sem akadályozott meg, legfeljebb csak lassított, hogy a szigorú szabályokat – például a teljes reklámtiltást és az alkoholfok korlátozást sem – még a kisüzemi sörfőzdék kedvéért sem enyhítették. Az első kis főzde 2002-ben kezdte meg, sok-sok hivatali packázás után, a működését és ma már Oslóban is tucatnyi található.

Ha ma egy oslói kocsmába vezet az utunk, mégis a helyzet radikális átalakulásának lehetünk tanúi. A sörözők melyek nagyrészt egy-egy sörgyárral álltak szerződésben és csak annak söreit csapolták, ma, ha versenyben akarnak maradni tucatnyi márkát kell kínálniuk. A vendéglátóhelyek, ha meg is tartották a norvég sörfőzésre annyira jellemző láger vonalat, ma már elképzelhetetlenek a közel kétszáz norvég kisüzem sörei nélkül, melyek az IPA-vonaltól a a spontán erjesztésű savanyú sörökig tartanak.



Twitter megosztás Google+ megosztás