Sörszótár - B

2022. augusztus 26. péntek
Folytatjuk szórakoztató ismeretterjesztésként meghatározott sörszótárunkat, amiből itt most B-betűs címszavak egy része kerül bemutatásra.

BALLING FOK A sör „erejének” mérésére Karl Josef Napoleon Balling (1805-1868) talált megoldást 1843-ban. Az osztrák születésű vegyész, a prágai Polytechnikum professzora volt, aki „feltalálta” a szacharométert azaz a cukorfok-mérőt. Balling rájött, hogy sörben lévő oldott cukrok mérésével a sör alkoholtartalma is hozzávetőlegesen előre kiszámítható. Mérési táblázata 17,5 °C hőmérsékleten mutatja a szacharózoldatok tömegszázalékra vonatkozó arányát. Az erjedés előtti, tehát a ki nem erjedt sörlé, cukorfokát – legalább is Németországban és Közép-Európában – a tudós tiszteletére Balling-fokban szokás megadni. Ugyanahhoz az eredeti extrakttartalomhoz, azonban nem feltétlen tartozik ugyanolyan alkoholtartalom, mivel ez függ attól is, hogy az adott sörlevet mennyire erjesztik le, de a sörök erejére, sűrűségére, testességére még mindig a legjellemzőbb szám a Balling-fok, mely nagyjából két és félszerese a kész sör százalékban kifejezett alkoholtartalmának.

BALTI PORTER A balti porter tulajdonképpen egy hibrid sör, mely az angol eredetinél erősebb, de jellemzően alsóerjesztéssel készítik. A balti porterre finom pörkölt kávés, karamelles aroma jellemző, mely gazdag ízvilágot alkot az aszalt gyümölcsös észterekkel. A 18. században az egész Baltikumban elterjedtek az angol porterek. Amikor a 19. század elején, a Napóleoni-háborúk idején, a franciák blokád alá vették a Baltikum kikötőit, az angolok számára ennek a piacnak befellegzett. Ekkor ugyanis a helyi sörfőzők elkezdték a sűrű, fekete sör főzését. Azzal a különbséggel, hogy söreik a klasszikus felsőerjesztésű porterek helyett alsóerjesztéssel készültek.

BEISL A Wiener Beisl egy bécsi mikrokozmosz, amelyben az élet valósul meg: nem elbűvölő, nem szép, de mindig hiteles. A Beisl egyik fontos jellemzője, hogy ugyanazok a vendégei, akik egykor, csak közben megöregedtek, az alkohol elhasználta agysejtjeiket és minimálisra csökkentette esélyeiket az érvényesülésre. Mivel a fiatalok már másfajta vendéglátóhelyeken pusztítják el napi alkoholszükségletüket, az olyan intézmények, mint a „Brantweiner” és a „Beisl” és néhány év múlva már csak emlékek lesznek. Ezeknek a kocsmák a közönségét szinte kizárólag törzsvendégek alkotják. Az „idegenek” sokszor az ajtóból fordulnak vissza. Aki a pest „nyócker” kocsmáiban szocializálódott, persze nem retten vissza, sem a félhomály, sem a tántorgó figurák láttán. Hazaérkezik.

BIOSÖR A biosörfőzdék a klasszikus sörfőzés szabályaihoz térnek vissza: nemcsak szigorúan ellenőrzött bio-alapanyagokkal dolgoznak, de a vízkezeléshez sem használnak aktív szénszűrést, ioncserélést, ózonkezelést vagy UV-besugárzást és a minőség is türelmesen kivárt, hosszú érési folyamat során teljesedik ki.

BLACK AND TAN Black and tan nem más, mint a mint a mifelénk vágottnak nevezett sörkoktél, ami a pohárban szigorúan elváló világos és fekete sör keverékét jelenti. Hagyományosan a Black and Tan sörkoktél Bass pale ale és Guinness Draft stout felhasználásával készül. Alapszabály, hogy a pohár aljára a világos, majd arra „rétegezve” a fekete sör kerül. A Black and Tan látszólag ártalmatlan neve mögött egy, az írek számára sértő, eredet áll. Az első világháborút követő években az angolok létrehoztak egy félkatonai egységet, azzal a céllal, hogy megsemmisítsék az ír függetlenségi mozgalmat. Ez a hadsereg nem válogatott az eszközökben, az IRA megsemmisítése érdekében. Módszereik gyakran elég szörnyűek voltak, városrészek felgyújtásától, vagy ártatlan civilek lemészárlásától sem riadtak vissza. Egy hírhedt akciójuk során egy dublini futballmérkőzésen tucatnyi polgári személyt gyilkoltak meg. A csoport gúnyneve volt a Black and Tan, amit az egyenruhájuk – a khaki nadrág és a sötét ing – színei után kaptak. Emiatt még ma sem ajánlatos egy ír pubban így rendelni az italt, hanem – jobb a békesség – a semleges, bár kifejező, Half and Halfot kérjünk a csapostól.

BOTTLE SHARING A sörforradalom vívmánya, hogy a „bottle sharing" azaz a palackmegosztás, magát a közösségi ivást emeli új szintre. Szó sincs már az olcsó piákról és közös üvegből, dobozból ivásról. Itt bizony drága piákat öntenek szét négy-ötfelé és alkalmanként sokféle sör kerül a poharakba. A dolog azzal kezdődött, hogy „sörkockák” rájöttek, hogy nincs annyi pénz a világon, hogy minden úgy kézműves sört kipróbáljanak. Viszont mindenütt vannak elegen, hogy összehozzanak egy bulit, ahol mindenki bedobja a közösbe, drága pénzen vásárolt, valami távoli egzotikus sörfőzdétől származó sörét, annak reményében, hogy a többiek is hasonló ritkaságokat mutatnak be. Így vált a palackmegosztás a legjobb lehetőséggé az új sörök kipróbálására. Ezek olyan sörök, amelyeket nem egyszerű beszerezni, így viszont a kölcsönösségnek köszönhetően a kockázat, hogy rossz sörre költöttél, megoszlik. Viszont egy bottle sharing alkalmával olyan prémium söröket ismerhetsz meg, amire sokszor csak egyszer nyílik alkalom.

 

SÖRSZÓTÁR A-betűs szavak ITT

SÖRSZÓTÁR H-betűs szavak  ITT

SÖRSZÓTÁR T-ZS betűs szavak ITT

 



Twitter megosztás Google+ megosztás