Tisztelet a komlónak II.

2016. szeptember 19. hétfő
A komló a mezőgazdasági termények között sajátos helyzetben van, mivel alapvetően egyetlen felhasználási területe a sörfőzés.

Emellett van egy korlátozott piaca is, amit a komlóolajok felhasználása jelent az aromaterápiában és az egész komlótobozok felhasználása a komlópárnákban. Azt mondják, hogy ha valaki egy ilyen párnán alszik, akkor nemcsak hogy jól alszik, hanem az igaz szerelméről is fog álmodni.

Bár a komló alig egy százalékkal részesedik a sör árában, aránytalanul nagy a hatása a termékminőségre, és ennek megfelelően igen sok figyelmet fordítottak a komlóra és annak kémiájára. A komlót a világ összes mérsékelt övű régiójában termelik mintegy 120 ezer tonna terem a világon, ennek több egynegyed része Németországban. A következő legnagyobb termelő az Egyesült Államok 25 ezer tonna fölött, amit 3 állam, Washington, Oregon és Idaho ad. Komlót a déli féltekén ugyanúgy termelnek, mint az északin, jelentős termelés van Ausztráliában és kisebb mértékben Új-Zélandon és Dél-Afrikában is. Magyarországon a komlótermelés az utóbbi évtizedekben gyakorlatilag megszűnt. A szükséges komoly beruházást senki nem vállalja.

Két eltérő komlófajta van, a Humulus lupulus és a Humulus japonicus. A rómaiak a komlót Lupus salietariusnak nevezték, ahol a lupus farkast jelent és a komlót egy olyan farkashoz hasonlították a bárányok közt, amelyik vadon nő a fűzfák között. A Humulus japonicusban nincsen gyanta, és csupán dísznövényként szolgál. A sörfőzésre használt komló a Humulus lupulus, ami gazdag gyantákban és olajokban, ebből az előbbi a keserűség forrása, a második pedig az aroma forrása. A komló a Cannabis-férék családjába tartozik, közeli rokona a Cannabis sativa, az indiai kender, amit más néven marihuánának vagy hasisnak is neveznek. A legfontosabb különbség ezeknek a gyantái között van.

A komló gyakorlati analízise valamivel egyszerűbb, mint a többi alapanyagé. A minőségének megállapításához alkalmazott kritériumok nagyrészt a szakemberek érzékszervi megítélésén múlnak. Először a komlómintát vizuálisan megvizsgálják, fertőzésre, romlásra illetve káros időjárási behatásokra nézve. Aztán a vizsgáló egy mintát összedörzsöl tenyerében és megszagolja. Elsősorban arra kíváncsi, hogy van-e bármilyen olyan jellege a komló illatának, ami romlásra utalhat, és megállapítja, hogy az illat összhangban van-e azzal, amit vár az adott komlófajtától.

A gyakorlatban egyre inkább terjed az, hogy a komlókat két kategóriába sorolják: ezek az aromakomlók és a keserűkomlók. Valójában ezek csupán egy téma variációi. Minden komló képes keserűséget és aromát is biztosítani. Emellett néhány komló, mint például a cseh Saaz fajta, aránylag nagy mennyiségű olajat tartalmaz azonos mennyiségű gyantára nézve, és az olajkomponens jellegét különösen nagyra értékelik. Az ilyen fajtáknak magasabb az áruk és aromafajtáknak nevezik őket. Ezeket nagyon ritkán használják, mint a keserűség és aroma egyetlen forrását a sörben; egy olcsóbb komlótípus, aminek magasabb az alfa-sav tartalma (keserűkomló) normálisan a keserűség forrása, míg az értékesebb aromakomlót a forralás végén adagolják, hogy biztosítsa a jellegzetes komlóaromát.

Azok a sörfőzők, akik a komlót kizárólag a keserűség forrásának tekintik, rendszerint egy olcsóbb fajtát használnak, ezt a komlóforralás elején teszik a sörbe. Így a keserűség kinyerése maximális. A leghíresebb komlótermelő régió Hallertau, Németországban Münchentől északra, ahol már 736-ban leírták a komló termelését. Nyugat-Csehország, illetve ennek Bohemia nevű régiója ugyancsak finom komlókat ad. A „jó” Vencel király halállal büntette azt, aki az országnak ebből a részéből komlónövényt vitt külföldre.



Forrás: http://drinkunion.hu/cikk/tisztelet_komlonak

Twitter megosztás Google+ megosztás