Olvasási idő: 2 perc

A huszadik század első felében Budapest legnevezetesebb italmérései a sarki kocsmák voltak. Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogy miképp élhettek meg ezek a vendéglátóhelyek, hiszen a sajátos, levágott sarkú épületekből szinte minden második sarokra jutott egy.

A többnyire egyszintes saroképületek eleve adták magukat, hogy kocsmát nyissanak bennük. A bejárat mindig az utca sarkára nyílt a könnyebb észrevehetőség kedvéért. Az építtető többnyire maga a kocsmáros volt, akinek lakása valamelyik utcai fronton az épület végében húzódott.

A második világháborúban a sarki kocsmák száma megtizedelődött. Számuk nem csak az ostrom és a bombázások következtében csökkent, de sokat alakítottak át lakássá és sok zárt be az államosítást követően is. A legnagyobb veszteséget azonban az új lakótelepek építésekor könyvelhettük el. 

Ennek ellenére, a külvárosban járva, még sok helyütt találkozhatunk sarki kocsmákkal. Sajnos többnyire lehúzott redőnnyel várnak sorsuk jobbra fordulására. Nem sok eséllyel, mert kevés akad, ami az újpesti Külvárosi Kávéházhoz hasonlóan újjá tud születni.

Eredetileg a sarki kocsma nem volt feltétlenül becsmérlő jelző, de a szocializmus évei alatt az egykori kiskocsmákat, kockás terítős kisvendéglőket gyakran talponállóvá züllesztették és innen a rendszerváltozás után is csak keveseknek volt visszaút.

 

A kocsmák szomorú sorsáról még olvashatsz ITT és ITT. Látogass el az ájánlott oldalakra, hidd el érdemes!