Olvasási idő: 2 perc
A darts mellett valószínűleg a legelterjedtebb kocsmai játék a csocsó néven ismert asztalifoci. Ketten, vagy négyen játszhatják, a négy-négy keresztrúdra 1-2-5-3-as felállásban, fixen rögzített focista bábú csavarintásával – pörgetni viszont tilos! Vannak szabályok, amit a kocsmákban is betartanak, hiszen az ellenfelek a ütőtávolságon belül néznek szembe egymással. De ezen a pályán ritkán csattannak pofonok, hiszen többnyire a csocsó a törzsvendégek játéka, akik rendszeresen összemérik tudásukat.
Az első csocsóasztalt az angol Searles Thornton szabadalmaztatta 1927-ben, de a legendák szerint a spanyol Alexandre de Finister volt az első, aki a mai napig is használt formájában megvalósította. Finister egyébként egész rendkívüli figura volt, költő, irodalmár, könyvkiadó és nem mellesleg anarchista. A spanyol polgárháborúban a Paso a la Juventud (Lépés az ifjúság felé) című irodalmi folyóiratot szerkesztette.
1936 novemberében egy bombataláltban összedőlt ház maga alá temette. A tragédia során megbénult, de túlélte. Kórházi lábadozása alatt kitalálta és asztalos ismerősével megépítette az első asztalifocit, amelyet 1937-ben Barcelonában szabadalmaztatott, egy másik találmányával – a pedálos partitúralapozóval – együtt, mielőtt a Franco rezsim elől menekülve emigrált.[1]
Az asztali foci elterjedésére az ötvenes évekig kellett várni, ekkor azonban Európában és Amerikában is rohamos gyorsasággal terjedt el. Elsősorban kocsmákban játszották, majd nem sokkal később több országban is hivatalos sport lett, világversenyekkel, sportági szövetségekkel. Igazán azonban megmaradt kocsmai játékként, ahol a tét persze többnyire, hogy melyik páros fizeti a következő kört. Persze az igaz inspirációt a vesztesek zrikálása jelenti. Ezzel azonban nem árt óvatosnak lenni, mert a szerencse a csocsóban is forgandó!
[1] https://www.theguardian.com/news/2007/feb/24/guardianobituaries.spain
