Stout írül és csehül

Az írek sokáig vacak söröket gyártottak és sokkal inkább preferálták a olcsóbb és hatékonyabb whiskey-t, melynek illegális főzésére egész iparág épült, ki. de előszeretettel fogyasztották az étert is. Az írek szegények voltak, mint a templom egere, így a gyors lerészegedéshez kevésbé hatékony sör drága volt számukra. Emiatt aztán egy csomó felejhető sört gyártottak, mindaddig, amíg Arthur Guinness meg nem jelent újfajta sörével a piacon.

Arthur Guinness sörfőzőmester 1759-ben bérelte ki évi 45 fontért 8975 évre(!) a meglehetősen lerobbant dublini St. James Gate sörgyárat, ahol saját ale-jeit főzte. Egy londoni útján megismerte és annyira megkedvelte a porter típusú sört, hogy elhatározta, hogy valami hasonlót készít otthon is. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy amikor 1779-ben bevezette Irországban a Guinness nevű sörét, egy új típust alkotott meg, a különlegesen száraz stoutot. Fia, akit szintén Arthurnak hívtak, folytatta a családi hagyományokat, és a Guinness sikerét látva, minden más típusnak a gyártását beszüntette.

A St. James Gate sörgyár a 19. század végére a világ legnagyobb sörgyára lett. A Guinness sikerére jellemző, hogy napjainkban a világ 50 országában főzik licenc alapján és több, mint 150 országban árusítják. Érdemes még annyit tudni a Guinnessről, hogy több fajtája létezik. Az eredeti Draught Guinness 4,1 és 5,1% alkoholtartalom közötti, és 1960-ig kézi pumpával, 1961 óta széndioxid és nitrogén keverékével nyomják ki a hordóból. 1989 óta létezik dobozos változata, amikor a doboz nyitásakor egy, a dobozban elhelyezett kis patronból felszabaduló gázkeverék hatására a pohárba kitöltött sör pontosan úgy fog kinézni, olyan jellegzetes, krémes habja lesz, mint a frissen csapolt Guinnessnek. A Guinness Extra Stout palackos erjesztésű vagy pasztörizált, alkoholtartalma országonként változó, míg a legerősebb a Guinness Foreign Extra Stout, amelyet olyan erősre főznek, hogy kibírja a hosszú tengeri szállítást, vagy a trópusi klímát.

Évszázadokig stoutot csak az írek – a Guinness mellett a Beamish és a Murphy's – főztek . Az utóbbi időkben elszaporodó craft sörfőzdék számára azonban a stout – az IPA mellett – az egyik legkedveltebb típus. Így aztán ma már se szeri se száma a különféle stoutoknak. A BJCP is számos fajtát különböztet meg és szakemberek sokasága írt már cikket a stoutok és a porterek hasonlóságáról és még az a kérdés is felmerült, hogy valójában beszélhetünk-e két típusról.

– A két stílus közötti különbségnek leggyakrabban a következőt szokták mondani: a stoutok esetében alapösszetevő a pörkölt árpa és/vagy a black patent maláta, ami egy erősebb kávés, espresso-ristretto irányba hajló karaktert ad az italnak. Emiatt a stoutoknál a pörköltmalátás-pörköltárpás jelleg az uralkodó. A porter viszont inkább csokis-tejeskávés, leheletnyit mogyorós köszönhetően a főzés során nagyobb mennyiségben használt csokoládé-, karamell- és/vagy barnamalátának – írja Zsombi bácsi. 

A Primátor stoutnak voltak már cseh előzményei mint a Velvet és a klasszikus Kelt, mely nem keverendő össze a manapság Szlovákiában gyártottal! A nachodi gyár egyébként is bátran próbálkozik bejáratlan utakon és meg kell modanunk stoutjuk az egyik legsikeresebb darabjuk. Önmagában már az is meglepő, hogy milyen könnyedén adaptálják a stoutra jellemző jegyeket. Stoutjukat pörkölt malátás aromák uralják, melyek mellett felbukan némi kakaós zamat ami talán a hozzáadott, pörkölt – nem malátázott – zab és árpa eredménye lehet. A Primátor stoutot a cseh sörökhöz képest egészen különös, nagyon visszafogott komlósság jellemzi, amit a Kentből importált komló használata eredményez.

A magunk részéről minden sörszerető, a szélsőségektől tartozkodó, de a megszokottól eltérő ízekkel szívesen barátkozó sörbarátnak őszintén ajánljuk!