A Molotov koktél

Története 1939 novemberéig nyúlik vissza, amikor a hatalmas Szovjetunió hadüzenet nélkül megtámadta a parányi Finnországot. A szovjet légierő könyörtelenül bombázni kezdte Helsinkit. A nemzetközi felháborodásra Vjacseszlav Molotov, a Szovjetunió akkori külügyminisztere a rádióban arcátlan propagandával válaszolt. Kijelentette, hogy a szovjet gépek egyetlen bombát sem dobtak a finnekre, csupán humanitárius segélyt: élelmiszert és kenyeret szórtak a repülőkről a „szegény, éhező finn munkásoknak”.

A finnek – akiket nem kellett félteni, ha fekete humorról volt szó – azonnal nevet adtak a fejükre hulló bombáknak, és elnevezték őket „Molotov-kenyérkosárnak” (Molotohvin leipäkori).

Az már kevésbé volt humoros, hogy a finn hadsereg súlyos lőszer- és páncéltörő fegyverhiánnyal küzdött a havas erdőkben előrenyomuló szovjet tankokkal szemben. Gyors, olcsó és hatékony megoldásra volt szükségük. Palackozott gyújtóanyagokat már korábban, a spanyol polgárháborúban is használtak, de a finnek tökéletesítették a receptet. Egy állami szeszfőzde, az Alko gyárát állították át a sorozatgyártásra: a sörös- és borosüvegeket benzin, kátrány és kálium-klorid keverékével töltötték meg, a gyújtózsinórt pedig viharálló gyufákkal helyettesítették.

Amikor a finn katonák harcba indultak ezekkel az üvegekkel a szovjet tankok ellen, a külügyminiszter hazugságára utalva azt mondták: „Ha Molotov küldte a kenyeret, mi adjuk hozzá az italt!” Így keresztelték el a fegyvert Molotov-koktélnak. A gúnyos név futótűzként terjedt el a világban, és vált később a mindenkori Dávidok fegyverévé a Góliátok ellen – így jutott el 1956-ban a Magyarországra is, ahol a pesti srácok ugyanezzel a finn „koktéllal” bénították meg a szovjet lánctalpasokat.

Fotó: Till Kraus / Unsplash