Akit a cigi füstje megcsapott

Évek óta nem dohányzom, de ennek ellenére söreim nagyobb részét mindenféle dohányfüstös teremekben fogyasztottam el. Zavartalanul kocsmáztam és dobtam hazaérve, a jellegzetes kocsmaszagtól bűzlő, ruháimat a szennyesbe.

Megérte, mert a szesztestvérekkel és ivócimborákkal mindig jót beszélgettünk – lett légyen szó a fókavadászatról, vagy az arany világpiaci áráról. A magvas gondolatok cseréje adta a sörözés bukéját és a kocsmázás örömét. Jó söröket ittam – többnyire cseh kedvenceimet a Pilsner Urquell-t és a Primátort –, de a szórakozást mindig is a haverokkal való dumálás jelentette.

A mobiltelefon megjelenése is sokat rontott a vidám kocsmai hangulaton, hiszen akadt olyan eset is, hogy az asztaltársaság minden tagja telefonon beszélgetett. A cigaretta kitiltása azonban végérvényesen véget vetett a jókedvű fecsegésnek, mert, nem lehet úgy jóízűen beszélgetni, hogy az asztaltársaságunk tagjai felváltva járnak a söröző elé dohányozni, vagy a toalettre könnyíteni magukon. Ha pedig mégis az asztalnál ülnek, akkor épp valami távollevő ismerőssel beszélik meg telefonon halaszthatatlan ügyeiket.

Nagyobb társaság esetén ez még hagyján, de ha kettesben ülünk be pajtásunkkal sörözni, akkor valószínű, hogy vagy mi is kiállunk a kocsma elé, vagy az időnk nagyobb részét magányosan tölthetjük söröskorsónk társaságában. A kocsmába viszont nem ezért jár az ember.

Ez nyáron kevésbé probléma, hiszen a kerthelyiségekben és a teraszokon nem tilos dohányozni – ígaz telefonálni sem. Így ha a hüvős időben, ha már nem lehet kinn üldögélni, gyakran inkább lemondok a kocsmai sörözés örömeiről és délután, hazafelé menet, első utam nem a törzshelyemre visz, hanem a bolt felé, ahol betárazok estére és párom nagy örömére otthon, vele töltöm estéimet.