Az ausztrál sörtilalom

Az első világháború alatt az Antipodean mértékletességi mozgalomnak sikerült elérnie, hogy Ausztrália és Új-Zéland nagy részén előírják a kocsmáknak, hogy délután hat órakor bezárjanak. Az ausztrálok, akik mindig is híresek voltak a sör iránti rajongásukról, általában délután ötkor fejezték be a munkát, azaz a szabály bevezetését követően csak egy óra idejük maradt a sörözésre.

A kocsmák vendégei erre úgy reagáltak, hogy a rendelkezésre álló hatvan percben, csak arra koncentráltak, hogy minél gyorsabban, minél több sört gurítsanak le a torkukon. Az addig viszonylag békés sörözés, vedelésbe csapott át és bizony nem keveseknek sikerült a rendelkezésre álló kurta időben is az eladdig megszokott adagot elfogyasztani. Nem véletlen, hogy a hatórai záróra után az utcák megteltek a kocsmából kirakott részeg emberekkel.

A változások remekül megfeleltek a kocsmatulajdonosoknak, hiszen a teljes esti hasznot megkeresték egy óra munkával, és nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy költsenek arra, hogy vonzóvá tegyék a kocsmát. És persze megfelelt a mértékletességi mozgalomnak is, akik az este hatkor az utcán tántorgó részegekre mutathattak, és mondhatták, hogy „szerencse, hogy nem hagyjuk őket tovább inni” – holott persze mértékletességről szó sem volt.

Az, hogy valójában nem sok értelme volt az egésznek, nem számított, így aztán a rendszer közel ötven évig, egészen  az 1960-as évekig érvényben maradt. Végül a józan ész győzött, és a törvényt megváltoztatták. A kifejezés, hogy „józan ész” ebben az esetben bármennyire meglepő, teljesen helyénvaló, mert a nyitva tartás meghosszabításának hatására, nem is annyira meglepő módon, az emberek lazábban és kontrolláltabban kezdtek inni.