Olvasási idő: 3 perc
Nos ez a mennyiség azaz százezer hektoliter sör, amennyivel a sörivók több sört fogyasztottak 2017-ben, mint 2016-ban. Húsz évi folyamatos csökkenés után az utóbbi években örvendetesen növekedni kezdett a hazai sörforgalom. A csúcsot jelentő 1991-es tízmillió hektolitert is félmillióval megahaladó fogyasztás még mindig elérhetetlen messzeségben van ugyan, de a teljes sörpiac tavaly már megközelítette a hétmillió hektolitert.
A magyarországi piacot a négy vezető sörgyártó: a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyár, a Heineken Hungária és a Pécsi Sörfőzde uralja hatmilliókétszázezer hektoliterrel és importjuk a Carlsberg Hungary behozatalával együtt mintegy ötszázezer hektolitert tesz ki. Ehhez a mennyiséghez számolhatjuk a százezer hektolitert amit a hatvan kisebb sörfőzdében főznek, illetve a hasonló volumenű importot, amit kisebb hazai cégek hoznak be az országba.
A százezer hektoliter növekedés 2016-hoz képest, húszmillió korsónak felel meg. Nem is ez a nagyjából két százalékos piac bővülés az igazi öröm, hanem az, hogy a sörvásárlók érdeklődése egyre inkább a jobb minőségű sörök felé fordul és a csatorna- vagy projektsörök eladása folyamatosan csökken.
– Többéves trend a sörfogyasztás elmozdulása a minőség felé. Tavaly különösen a piac középső kategóriája erősödött meg, elsősorban az olcsó, alsó kategóriás sörök rovására. Felpörgött a söripari innováció, élesedik a verseny az új típusú sörök piacán – mondta a tendenciáról dr. Schillinger Attila, a Sörszövetség igazgatója.
És tegyük hozzá, hogy a magyar paicon a legnépszerűbb és a legnagyobb mennyiségben eladott importsörök Csehországból érkeznek és nemcsak a mennyiség számottevő, de a választék is igen széles és jellemzően a cseh importsörök még a megfizethető árú kategóriába tartoznak! Nem is beszélve az örvendetesen megszaporodó cseh dobozos sörökről, melyek kifejezetten jó – 170-250 forint közötti – áron kerülhetnek a fogyasztó kosarába.