Borsodi trópusok

Az ízesített sörökkel nem lenne bajom, – azaz nincs is – ha megőrzik sörös jellegüket. Magyarán szólva, én ha ízesített sört iszom, akkor elvárom, hogy megmaradjon a maláta és a komló finom összhangja és a kortyot, ne az ízesítéshez használt gyümölcs aromája dominálja.

Ez persze paradoxon, hiszen a gyümölcs ízesítésű söröket pont azért találták ki, hogy azok is ráharapjanak akik a sör ízét nem kedvelik. Vagyis az amit én jó gyümölcsös sörnek gondolok, abban a gyümölcsnek  harmonikus egyensúlyban kellene lennie az alapsörrel – azaz felismerhetőnek kellene lennie a gyümölcsnek és az alapul szolgáló sörstílusnak is. A borsodinál azonban mást képzeltek divatos nyári italnak.

A trópusi jelleget a viszonylag bőségesen adagolt narancslé sűrítmény mellett mangó-, maracuja, és guava súrítményekkel képzelték a sörbe varázsolni, de mivel narancslésűrítményből négyszer annyit használtak, mint az utóbbi háromból összesen, nem csoda, hogy a négy százalékos alkoholtartalom  ellenére, inkább egy szobi narancsfröccsre emlékeztet, mint egy jól kitalált gyümölcsös sörre.

Ez persze még nem ítéli eleve kudarcra ezt a sörszerűséget, de gyaníthatólag a vásárlói nem a sörsznobok közül kerülnek majd ki.