Olvasási idő: 2 perc
Német nyelvterületen, ezzel szemben a sörözők többnyire megőrizték régi elnevezésüket. Ilyen történelmi elnevezése a kocsmának az „Ausschank” – a szó a „schenken” igéből ered, ami esetünkben nem ajándékoz, hanem (italt)tölt értelmű. Ezért hívhatnak bizonyos vendéglátóhelyeket „Schankstube”- nek , azaz töltögetőnek is. A magyar „kimérés”, mint italmérő hely vagy italmérés ennek tükörfordított megfelelője.
Igaz, a név olykor ott is lehet álca: a „Restaurant” (étterem), a „Gaststatte” (vendéglő) vagy a „Café” (cukrászda, kávézó) feliratú cégtábla mögött meglapulhat egy jóval szerényebb szintű, egyszerűbb körülményeket nyújtó hely is. Az elnevezés lehet presszó, büfé, bisztró vagy falatozó a valós belső enteriőr és a közönség okán kocsma a neve, avagy a Lajtán túl: „Kneipe”.
Ám ez már korántsem minden tekintetben van feltétlen köszönő viszonyban magyar „változatával” – némi hasonlóság a köznapi lazaság és közvetlenség tekintetében lehet és van is közöttük, ám a megfeleléstől már több minden elválasztja őket. A harsány vidámság és néha még a magyart is „überoló” hangoskodás az osztrák és a német föld kocsmáitól sem éppen idegen.
A prágai kocsmák világa neveztessék őket bárminek, sem sokban különbözik a bécsi bejzlikétől, de mégis más. Talán a sör teszi, talán a cseh mentalitás. Talán a nosztalgia, hiszen Csehszlovákiába már akkor kijártunk sörözni, amikor világútlevél és megfelelő valutartalékok híján egy bécsi vagy müncheni sörözés a többség számára elképzelhetetlen volt. Így aztán számunkra a legnépszerűbb és legjobban csengő szinonímiája kocsmának a pivnice marad.