Kocsmai történetek I.

Legutóbb annak kapcsán bontakozott ki vita, hogy mennyire való nőt beállítani a csap mögé. Az ellenérveket megfogalmazók leginkább arra, a kétségtelen jogos tapasztalatra hivatkoztak, hogy a legtöbb csaposnő, inkább csak dekoratív kellék, aki sem a sört, sem a vendégeket nem különösebben szereti és szakmailag is alulképzett.

Hagy álljon itt ennek cáfolatául Heiner Lajos bájos hozzászólása, aminek akár azt a címet is adhatnánk: „A látszat, néha csal”.

„Életem egyik élménye volt, amikor, jó pár éve, egy ismerősömmel kettesben üldögéltünk egy sörözőben Brünnben. A hely nevét elfelejtettem, de emlékszem, hogy három nagy terme volt, mindegyikre jutott egy-egy pincér. A csaposból semmit nem láttunk a helyünkről, csak annyit, folyamatosan löki ki a korsókat, amikkel a három pincér rohangált. A csapos tempója valami iszonyatos volt. Lenyűgözve néztük vagy félóráig a Drak kortyolgatása közben: percenként legalább tíz korsó, megállás nélkül. Aztán kicsit csillapodott a roham és a csapos kijött a pult mögül. Ősz hajú, hetven körüli vézna nénike volt…"

Illusztrációnkon, Kürtös Márton Český Krumlov-i pillanatfelvételén ugyan nem egy vézna nénike, de egy igazán nagy tapasztalatú asszonyság látható. Én így ránézésre egész biztos megbíznék a szakértelmében.