Olvasási idő: 2 perc

Ha legutóbb a  „Gyöngéd barbárok” különlegességeként azt említettük, hogy a filmet, nem Menzel rendezte, akkor „Az én kis falum” érdekessége, hogy azt, ugyan Jiří Menzel rendezte, de a forgatókönyv írója azonban nem ő, hanem Zdeněk Svěrák író, dramaturg, dalszövegíró, énekes, színész.A film hangulata azonban pont olyan, mintha Hrabal írta volna. Érdekesség még, hogy a filmet, a Szeszélyes nyárhoz hasonlóan, Menzel nem egy Hrabal írás alapján forgatott. 

Ami azonban a sörivók számára talán a legemlékezetesebbé tette a filmet az Páveknek teherautó-sofőrnek a hosszú évek tapasztalatával megszerzett tudása, miszerint a sör a pincelejáróban, a hetedik lépcsőn tárolva éri el a legkiválóbb fogyasztási hőmérsékletét. Gondolhatnánk, ez pincénként változó számú grádicsot jelent – de Pávek hétlépcsős megfigyelését soha nem cáfolták. Legalábbis ilyen tudományos megfigyelésről e filmen kívül, egyetlen média sem számolt be, pedig a megállapítás már-már szlogenné lett, mind a magyar, mind a cseh sörivók körében.

 

Rendező: Jiří Menzel
Forgalmazó: Örökmozgó