Olvasási idő: 2 perc
Persze könnyű a cseheknek, hiszen a bor soha nem jelentett a sörnek igazi konkurenciát, még akkor sem, ha vannak is iható morva boraik. A sörnek, sör volt a konkurenciája. Ha egy sör nem ízlett, volt helyette számtalan másik. A cseh sör még a szocializmus alatt is világszínvonalú volt, ment is exportra rendesen – elsősorban keményvalutáért.
A másik fontos szempont, hogy míg Magyarországon a 20. századra legfeljebb, ha tucatnyi sörgyárban főztek sört, addig Csehországban a számuk még a 1948-as államosítást követő gyárbezárások után is meghaladta az ötvenet. Bár nem főztek sok típust – jellemzően tízes, tizenkettes világost és barnát – mégis sokféle sört ihattak a cseh emberek, sörfőzdénként változó receptek alapján, de közös jellemzőjük azonban mindig is a minőség volt.
A rendszerváltozást követő privatizáció sem rontott a helyzeten – a multik Csehországban is bevásároltak, de nem tarolták le a piacot. Történtek ugyan gyárbezárások, de mivel a sörgyárak többsége – még ha jellemzően főleg a kisebbek – cseh tulajdonban maradt, nem lehetett lebutítani a söröket, mert ha valaki erre vetemedett volna, az lemaradt a versenyben.
A kicsiség előnyeit pedig nagyszerűen kihasználták a cseh sörfőzdék azzal, hogy nagyon hamar elkezdtek sörkülönlegességeket főzni. Szinte mindenütt főznek erős úgynevezett „speciál” söröket, többfelé készül búzasör és manapság már nem ritkák a „ale” típusú sörök sem. Az utóbbi évtizedben a „ mini pivovar”-nak nevezett kisüzemek száma gomba módra szaporodik – biztosítva, hogy a cseh sörök immár nem csak mennyiségben és minőségben, hanem sokszínűségben is a világ élvonalába tartozzanak!
A fotón: cseh sörök csapjai a prágai Beer Museum sörözőben.
