Olvasási idő: 10 perc

Busch, Adolphus: Az észak-amerikai söróriás, Anheuser-Busch sörgyár története egy csőddel kezdődött. 1860-ban a Missuri állambeli Saint Louisban tönkremenet egy nem sokkal korábban alapított kis sörfőzde. A vállalkozás addigi hitelezője, egy jónevű szappangyáros, bizonyos Eberhard Anheuser némi vonakodás után átvette a sörgyárat. Az üzlet igázából azonban csak egy évvel később indult be, amikor a mainzi születésű Adolphus Busch benősült a családba. Busch hamarosan felismerte a tömegtermelésben és értékesítésben rejlő előnyöket. Mivel a cseh sörfőzés ezekben az években élte virágkorát, világszerte sok sörgyár választott termékeinek jól csengő cseh neveket, Busch is hasonlóan cselekedett: Budweiser nevű sörével 1868-ban jelent meg a piacon. Az igazi nagy ötlet azonban az országos értékesítés volt. Busch találta ki, hogy vasúti hűtőkocsikban szállítsa a sört. Így elérte, hogy a hűtőlánc – a gyártól a kocsmapultig – sehol se szakadjon meg. A piac felvevőképessége pedig korlátlan volt. Busch másik nagy húzása, az újrahasznosítható, vagyis a visszaváltható üveg volt. Nem véletlen, hogy az Anheuser-Busch a századfordulóra az USA legnagyobb sörgyára lett.

Dreher, Franz Anton (1735-1820): A Bodensee melletti Pfüllendorfból 1760 körül került a Bécs melletti Klein-Schwechat mezővárosba. A fiatal serfőző először csaposként dolgozott, majd különböző serfőzdéket vett bérletbe, köztük a Klein-Schwechati Városi serházat is, mely 1632 óta állt fenn. Később, 1796-ban megvásárolta a várostól a serházat, és sajátjaként működtette tovább.

Dreher, id. Anton (1810-1863): A serfőzést a gimnázium elvégzése után a Bécs melletti Simmeringben tanulta, majd Londonban és Gabriel Sedlmayrnél Münchenben praktizált. Külföldi útjáról 1836-ban tért haza és átvette az apjától megörökölt immár kétszázéves, rossz állapotú Klein-Schwechati serfőzdét. Megújította és kibővítette a gyárat. Az Angliából hozott legújabb technikát, s Münchenből hozott legújabb technológiát honosította meg a schwechati gyárban. Bevezette az alsóerjesztésű technológiát és megalkotta a vienna sörtípust. Perlmutter Jakab, budapesti serfőző mester 1862-ben serfőzdéjét felajánlotta megvételre Dreher Antalnak, aki kapva-kapott az alkalmon. Így került a Kőbányai Serház 1862-ben Dreher Antalnak, a Klein-Schwechati sörgyárosnak a tulajdonába, aki azonban nem tudta valóra váltani terveit, mert 1863 karácsonyán 53 éves korában váratlanul meghalt.

Dreher, ifj. Anton (1849-1921): Az apja végrendelete szerint Londonban majd Münchenben tanulta ki a sörfőzés mesterségét, s csak ezután 1870-ben vehette át a gyárak vezetését. Az ifjabb Dreher Antal is több ízben bővítette sörbirodalmát, így a századfordulóra, mikorra három fia – Antal, Jenő és Tivadar – a szakmát kitanulták és felnőtté váltak, már négy nagy sörgyárral rendelkezett – Schwechat, Kőbánya, Trieszt és Michelob – s ezek együttes termelése meghaladta az 1,2 millió hektólitert, így Dreher Antal Európa egyik legnagyobb sörgyárosának számított. 1905-ben családi részvénytársaságot alapított schwechati központtal.

Haggenmacher, Henrik: 1850-ben érkezett Budára és mint tanult molnár, egy dunai hajómalmon helyezkedett el. Hamarosan azonban Barber és Klusemann gőzmalmának főmolnára lett, ami a gondtalan megélhetésen kívül anyagi gyarapodást is biztosított számára. 1855-ben önállósította magát és a pesti Rákos-patak duzzasztóján álló Ördögmalom bérlője lett. Az üzleti siker zálogának a termelékenységet tartotta, mivel csak így tudta felvenni a versenyt a frissen alakuló részvénytársasági alapon működő nagy malmokkal. Az, hogy ez milyen jól sikerült, azt bizonyítja, hogy az 1870-es években már kiépített exportpiacai voltak Angliában, Franciaországban, de Amerikában és Brazíliában is. Érdeklődése először 1867-ben fordult a söripar felé, részt vett az Első Magyar Részvényserfőzde megalapításában, amely a Barber és Klusemann Serfőzőházat vásárolta fel. Sőt, nem sokkal ezután még tovább lépett, megvásárolta a nemrégiben felújított Frohner-féle sörfőzdét Promontoron, majd. 1912-ben Kőbányán, a Maglódi úton Dreher-gyár szomszédságában építtetett új sörgyárat.

Heineken, Gerald Adrieen: A világ egyik legnagyobb sörgyártó csoportja, nevét az alapító Gerald Adrieen Heineken után kapta, aki a „De Hooiberg” sörfőzde megvásárlásával letette a vállalatbirodalom alapjait. 1874-ben már Amszterdamban indított újabb sörfőzdét és megkezdte söre exportját is. A századfordulóra sörei nemcsak Európa, de a távol-kelet fogyasztóihoz is utat találtak. Amerikába a „száraztörvény” eltörlése után 1933-ban érkezett meg az első hajórakomány Heineken sör. Napjainkra a Heineken lett az első számú import sör Amerikában. Évek óta, immáron a Heineken család harmadik generációja Amszterdamból irányítja a céget és gondoskodik a kivívott jó hírnév fenntartásáról.

Jacobsen, Jacob Christen: Az 1811-ben született Jacob Christen Jacobsen sörgyáros apja biztatására végigtanulmányozta a német sörfőzdéket, majd 1846-ban megfőzte „münchener lager” sörét. A sör kedvező fogadtatásra talált a sörkedvelő dánok köreiben, így lehetősége nyílt arra, hogy egy új gyárat alapítson. A hely ahol az új főzde megépült, Koppenhágán kívül esett, és Jacobsen 1842-ben született, Carl nevű fiáról kapta a nevét, a dán „berg” – hegy – szó hozzátoldásával. A Carlsberg sörgyárban 1847 november 10-én főzték az első sört. Az eladások növekedésével Jacobsen nem ült meg babérjain, nem tétlenkedett. Tovább folytatta az új módszerek, technológiák keresését. 1875-ben tudományos laboratóriumot alapított, ahol összeverbuválta hazája legjobb kutatóit, akik közül is kiemelkedik Emil Hansen, aki Luis Pasteur nyomdokain haladva elkülönítette az első tiszta sörélesztő kultúrát.

Kober, Max: Göß apácakolostorát 1020-ban alapították és falai között már akkoriban is főztek sört. Göß  azonban annak ellenére nem számított jelentős sörfőző helynek, hogy a településen másik sörfőzde is üzemelt. A kolostor 1782-ben megszűnt, 1788-ban kisajátították és laktanya lett belőle. 1797-ben Napóleon is itt szállt meg. A napóleoni háborúk után az ingatlan elaprózódott, tulajdonosai egymást váltották. Aztán 1860 tavaszán Gößbe költözött a 28 éves Max Kober, vagyonos grazi szülők gyermeke, a galíciai Saybusch (Zywiec) sörfőzdéjében kitanult sörmester. Megvette 15 000 guldenért az ingatlan egyes részeit, és már jú­nius 22-én elkezdte az építkezést, méghozzá a községi elöljáróság határo­zott tiltakozása ellenére. További három évébe került Kobernek, amíg felállíthatott egy bódét sör­kimérés céljára, s csak 1871-ben kapta meg az engedélyt, hogy egész éven át tartó sörkimérés végett vendéglőt nyithasson. Ennek ellenére Kober ha­mar túlszárnyalta a leobeni Sixt Sörfőzdét és Gößt Felső-Stájerország leg­nagyobb sörgyárává tette. 1893-ban a magánvállalkozás részvénytársasággá alakult, amelynek Max Kober haláláig elnöke maradt.

 

Mayerffy Ferenc: (1751-1805) A bajor Landsberg an der Lech birodalmi szabadvárosban született Franz Mayer a sörfőzőmesterséget kitanulva, a Duna mentén vándorolva jutott el Óbudára. Hamarosan a Tabáni Serfőzőház árendása lett, majd a Pesti Serfőző Céh tagja. Vagyona gyorsan gyarapodott, hatalmas szőlőbirtokot vásárolt a Sas-hegyen, s ezzel budai polgárjogot nyert. Érdekes azonban, hogy a szőlő- és borkereskedésből származó bevételeit is a sörfőzésbe forgatta vissza. A Vác melletti Csörögi-pusztát bérelte, ahol árpa és komlótermelésbe fogott. 1789-ben, az utolsó török háború idején kilenc gályányi élelmiszert adományozott a délvidéken harcoló seregeknek. Érdemei elismeréseként 1796-ban Ferenc császár és király magyar nemesi címet adományozott Franz Mayernek, aki nevét Mayerffy Ferencre magyarosította. Az immár magyar nemes Mayerffy Ferencnek öt fiúgyermeke született, akik közül hárman folytatták az atya mesterségét, ketten pedig katonatisztnek álltak. A három sörfőzőmester fiú, még apjuk életében, 1800-ban bérbe vette a pesti Leopold utcai sörfőzdét is.

Schmidt Péter: A serfőző szakmát Münchenben tanulta ki. Szabadulása és hazatérte után az Üllői úton létesít serfőzőházat. Nagy ötlete azonban az elhagyott kőbányai kőfejtők üregeinek kihasználása: az állandó hőmérsékletű pincék kiválóan megfeleltek a lagersör érlelésére. A szabadságharc utáni nehéz időket átvészelve Schmidt Péter bővítette sörfőzőházát és sermérést is nyitott. Ekkor azonban már rosszul álltak a derék alcéhmester anyagi ügyei, adóssága kerekedett, serfőzdéje nem állta a versenyt az időközben megalakult nagy sörgyárakkal. 1867-ben végrendelkezett, utódja nem lévén minden maradék vagyonát, közte az Üllői úti serfőzőházat és serkimérést is, szétosztotta a rokonai között.

Sedlmayr, Gabriel: 1811-ben született. Apjától 1840-ben vette át a müncheni Spaten Sörgyárat. Érdeme, hogy nem csak alkalmazta technikai újdonságokat, de maga is támogatta a feltalálókat, kutatókat és újítókat. Az utókor sörivói két cselekedetére emlékezhetnek hálával söröskorsóik mellett. Az egyik, a Märzenbier (márciusi sör) új receptjének a kialakítása, míg a másik a müncheni típus megalkotása. A másik a müncheni világos, melyet a hagyományos sötét színű lagerből – német nevén dunkelből – Sedlmayr fejlesztett ki. Ez a típus kevésbé komlózott és nem is oly sűrű mint a pilseni, karakterét elsősorban a maláta határozza meg.