Olvasási idő: 2 perc
Alkoholos italoknál a legfontosabb mérőszám persze a folyadék alkoholtartalma. De a sörnél ez is egy kicsit másképp van. A középkortól úgy becsülték meg a sör erejét, hogy a hozzáadott alapanyagok, elsősorban a maláta mennyiségét mérték. Mennyi malátát tett a sörfőző a cefrézőkádba a vízhez. Így az adózás szempontjából is fontos adatot, az úgy nevezett „eredeti fajsúlyt" hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani.
A sör eredeti extrakttartalma viszont komoly befolyással rendelkezik a sör minőségére, hiszen, ezek a „szárazanyagtartalmak" alapvetően a malátából származtathatók. Ilyenek anyagok a maltóz és a dextróz, valamint a fehérjék és a fehérjelebontási termékek. Az extrakttartalmat a Balling-fokkal (B°) jelölik. Ez minél magasabb, annál értékesebb a sör.
A sör „erejének” mérésére végül Karl Josef Napoleon Balling (1805-1868) talált megoldást 1843-ban. Az osztrák születésű vegyész, a prágai Polytechnikum professzora volt, aki „feltalálta” a szacharimétert azaz a cukorfok-mérőt. Balling rájött, hogy sörben lévő oldott cukrok mérésével a sör alkoholtartalma is hozzávetőlegesen előre kiszámítható. Mérési táblázata 17,5 °C hőmérsékleten mutatja a szacharózoldatok tömegszázalékra vonatkozó arányát.
Az erjedés előtti, tehát a ki nem erjedt sörlé, cukorfokát – legalább is Németországban és Közép-Európában – a tudós tiszteletére Balling-fokban szokás megadni. Ugyanahhoz az eredeti extrakt-tartalomhoz, azonban nem feltétlen tartozik ugyanolyan alkoholtartalom, mivel ez függ attól is, hogy az adott sörlevet mennyire erjesztik le, de a sörök erejére, sűrűségére, testességére még mindig a legjellemzőbb szám a Balling-fok, mely nagyjából kétésfélszerese a kész sör százalékban kifejezett alkoholtartalmának.
