A skót shilling rendszer

A korábbi időkben a sör adójátt gyakran a sör erőssége – ma azt mondanánk alkoholtartalma alapján állapították meg. Így van ez a skót shilling rendszer esetében is, amit valamikor a 19. század közepén kezdték használni, az után, amikor az Egyesült Királyságban a malátára kivetett korábbi adókat felváltotta a „Beer Duty” azaz a söradó.

A rendszer hamar elterjedt, mivel az addigi, számlázás alapú adózás sok anomáliát hordozott magában. A bevezetett rendszer viszont egyértelművé tette, az adótartalmat és a sör erejét is. Így például  egy 60 shillinges (60/-) sör alkoholtartalma 4% körül volt, míg a 80 shillinges (80/-) a 4,5-5,5%-os alkohol tarományban mozgott. A 6%-nál magasabb alkoholtartalmú sörök a 90/- számot kapták.

A shilling rendszert még a második világháború alatt is alkalmazták, de a háború után fokozatosan csökkent a használata. A „könnyű”, „nehéz” és „export” kifejezések átvették a korábbi shilling terminológia helyét.  Az exportsör, valamint az egyre népszerűbb India Pale Ale számítottak akkoriban a legjobb minőségű söröknek.

Manapság kevés sörfőző használja a shilling terminológiát, de azok, többnyire ragaszkodnak a növekvő alkoholtartalm és az erő régi rendszer szerinti címkézéséhez. Némileg csodálatra méltó, hogy a terminológia magát a pénzegységet is túlélte. 

Ez a rendszer egyedülálló volt Skóciában, és mint ilyen, a tisztán skót hozzájárulás a sörfőzés történetéhez. Tehát, amikor legközelebb megkeresi a csapost a kocsmában, és rendel egy „pint nyolcvanat”, álljon meg egy kis szünetet, mielőtt megissza az első kortyot, és emelje fel a poharát a múlt és a jelen minden nagy sörfőzőjének tisztelegve, aki valóban hozzájárult ehhez a skót hagyományhoz.