Olvasási idő: 3 perc
Annak idején a Német Sörtisztasági Törvény, ma már senkire nézve nem kötelező előírásai, szigorúan meghatározták, hogy sörfőzéséhez malátán, komlón és vízen kívül mást nem használhatnak. A maláta évszázadok óta ugyanúgy készül, a leggyakrabban árpából. Az árpaszemeket áztatják, csíráztatják és aszalják. A maláta elsősorban a felhasznált mennyiségével befolyásolja a sörminőségét. Emiatt, hogy olcsóbb legyen a sör előállítása, gyakran használnak keményítő tartalmú pótanyagot, elsősorban kukoricát helyette.
Az ilyen termék karaktere azonban megváltozik a pótanyag nélkül készült sör ízvilágához képest.
A másik elterjedt módszer, a sör olcsósítására, hogy a cefrézés során növelik a cefrézővíz mennyiségét a malátához képest. Ebben az esetben viszont alacsonyabb alkoholtartalmat érnének el a kész sörben. Ezen is lehet segíteni, nem kell mást tenni, mint megtalálni a módját, hogy sörfőző folyamat során keletkező nem erjeszthető szénhidrátok azaz a dextrinek, egy plusz enzim hozzáadásával átalakíthatók legyenek erjeszthető szénhidráttá.
Ez azt eredményezi, hogy például egy öt százalék alkoholtartalmú sört, kevesebb malátából tudnak lefőzni.
Mindezeket az eljárásokat az élelmiszertörvény nem tiltja, ugyanakkor nem írja elő, hogy erről illene tájékoztatni a fogyasztót. A fogyasztók félrevezetését lehetővé teszi, hogy a sörök címkéjén illetve a doboz palástján csak az alkoholtartalmat kell feltűntetni, az eredeti extraktot – a vízben oldható szárazanyagtartalmat – nem. Pedig ennek előírásával rögtön lelepleződnének az olcsósított sörök, amelyeket hígabb sörcefréből készítettek. Kiderülne, hogy egy hat százalékos alkoholtartalmú sört már 9-10 százalékos eredeti extrakttartalmú sörléből is el lehet érni.
A cseheknél nem véletlen az eredeti extrakttartalom alapján hívták a söröket tizesnek, tizenkettesnek. Sajnos azonban már Csehországban is sok sörről eltűnt ennek a bizonyos Balling foknak a jelölése
