A téli sörökről

Sokáig egyértelmű volt, hogy a sört a hideg teleken, épp annyira itták előszeretettel melegen, mint közeli rokonát a bort. Hogy a bor forralásának hagyománya megmaradt, de a söré kikopott a köztudatból. Ennek oka az, hogy elterjedtek a komlós sörök és ezek nem szeretik a melegítést. 

Lehet, hogy manapság már bizarrul hangzik, hogy a forró sört többek között sült almával, tojással, pálinkával, gyömbérrel és szerecsendióval és alkalmasint likőrökkel keverve fogyasztották, de ezt akkoriban teljesen magától értetődőnek találták. Bár néhány észak-európai országban megmaradt a meleg sör kultusza, a modern téli sörök már nem melegségüktől lesznek téliek.

Amikor 1948-ban Bière de Noël néven piacra dobták a híres belga trappista kolostor, a Chimay új sörét, minden bizonnyal marketing szempontból, helyesnek látták, hogy azt téli sörnek hirdessék. A köztudatban annak ellenére így maradt meg, hogy Chimay Bleue néven 1954-től a sörfőzde egész éves kínálatába is bekerült.

Azóta a téli sör külön műfaj lett és sokan főzik. Ugyan nincs elfogadott meghatározás arról, hogy mi minősül téli sörnek, de vannak olyan közös jellemzők, amelyeket a sörivók egy téli sörtől elvárnak. Ezek közül az egyik fontos jellemző a magas alkoholtartalom, amely gyakran meghaladja a tíz százalékot is.

Ugyancsak elmondható a legtöbb téli sörről, hogy gyakran a megszokottnál édesebbek és főzésükhöz egyébként szokatlan sörfűszereket is használnak, mint a fahéj, a csillagánizs, vagy a szegfűszeg. Ezek a sörök általában testesek, sötétebbek, hiszen többnyire gazdagon használják hozzájuk a karamellmalátát, de olykor a komlót is, pedig az IPA nem igazán téli műfaj.

Természetesen nem kötelező a kevésbé szomjoltó, hanem inkább testet lelket melengető téli söröket inni a hideg napokon, hanem a megszokott világos lágerek is jól esnek téli napokon, csak nem kell annyira lehűteni, mint a nagy nyári melegek idején.