Olvasási idő: 2 perc
Ora et labora – „imádkozz és dolgozz”, ez volt a mottója a jámbor szerzeteseknek. Nehéz élet volt, a testet sok böjt is gyengítette. Ha nem volt böjt, akkor sem volt gazdagon megrakva a barátok asztala. Szerencsére a szigorú előírások szerint: „folyadék ivása nem töri meg a böjtöt”. Így a sör a „folyékony kenyér” ideális itala volt a keményen dolgozó szerzeteseknek és nem csak a böjt idején.
A korai középkorban a szerzetesek a sörfőzés megbecsült szakértőivé váltak és a hivatalos elismerés sem késett sokáig. Mert bár Engilbert püspök „csak” 1040-ben adományozott sörfőzési és kiszolgálói jogot a bajor Weihenstephan kolostornak, a barátok már jóval korábban főztek sört az apátság falain belül. Mert mi másra is következtethetnénk abból a 768-ból származó iratból, amely megemlíti, hogy a kolostor környékén lévő komlókertek tulajdonosai kötelesek minden évben a a termés tíz százalékát beszolgáltatni az apátságnak.
A kolostor a XV. század végéig négy alkalommal is teljesen leégett, de mindig újjáépítették, és a sörfőzéssel sem hagytak fel. Így Weihenstephan a földkerekség legrégibb, ma is fennálló sörfőzdéje. A kolostor a XV. század végéig négy alkalommal is teljesen leégett, de mindig újjáépítették, és a sörfőzéssel sem hagytak fel. Így Weihenstephan a földkerekség legrégibb, ma is fennálló sörfőzdéje.
A középkorból származik a legtöbb „sörszent” is, mert természetesen a jámbor sörfőzők védőszenteket választottak maguknak, hogy ezzel is elnyerjék Isten jóindulatát és segítségét munkájukhoz. És talán ezek a szentek is hozzájárultak, hogy a kolostorok pincéjéből soha sem fogyott ki a sör.
