Olvasási idő: 2 perc

Viszont Csehországban maradt egy kiskapu, ami segít a sörfőzdéknek és a kocsmáknak elkerülni a csődöt és túlélni a járványt. Ez nem más, mint az „utcán át” árusítás. Az adatok szerint, a kocsmák körülbelül tizenöt-húsz százaléka él is a lehetőséggel és ezáltal igyekszik a veszteségeit csökkenteni.

Az „utcán át” értékesítés lehetőségét talán itthon is érdemes lenne engedélyezni, mert ez nagyon sok kis sörfőzdének, amik nem jutnak be a nagy áruházláncokba, akár a túlélést is jelenthetné. Ennek az előnye lehetne, hogy a vásárlók továbbra is élvezhetnék a csapolt sör örömeit.

Tekintve, hogy pillanatnyilag nem látszik a „fény az alagút végén”, talán itthon is meg lehetne próbálni ennek az értékesítési formának legalább lehetőséget adni, hogy kevesebb vendéglátóhely és sörfőzde számára ne csak álom maradjon az újranyitás.