Béla és az üres palack

A sör mellé ma már feladat jár: ha kiürül akkor nekiállhatsz összegyűjteni az üres göngyöleget, elcipelni az üvegeket a boltig, kiállni a sort és persze bosszankodni. Mintha nem innál, hanem dolgoznál. Az üres üveg nem emlék többé, hanem teher. Egy szatyorban zörög, ragad, bűzlik. Kivárod a sorod, de a gép megmakacsolja magát, nem veszi be. Állsz a gép előtt, mint aki valami rosszat csinált. Alkalmazott sehol. A sor nő mögötted. Közben a sör élménye addigra régen elpárolgott.

Alkalmazott érkezik. Kioktat, hogy mit csináltál rosszul. A gép újra indul és mázsás kő esik le a szívedről, amikor az utolsó darabot is elnyeli. Már csak doboz. Az üveges sör eltűnik a polcokról. Marad a doboz, az egységíz, az egységcsomagolás. A választék látszólag nő, valójában laposodik. A betétdíj nem környezetvédelemnek érződik, hanem nevelésnek: szokj hozzá, ne kérdezz, alkalmazkodj. 

Béla nem a visszaváltást utálja, hanem azt, hogy minden korty után adminisztráció jár. A sör eddig szabadság volt. Most feladatlista, amit túl sok szabállyal vesznek körül, az előbb-utóbb elveszi mások kedvét. 

Béla inkább a kocsmába megy. Ott az üveg nem az ő gondja, az élmény nem jár nyugtával, és senki nem várja el, hogy a végén visszacipelje a múltat.