Olvasási idő: 2 perc

Hagyományosan a Black and Tan sörkoktél  Bass pale ale és Guinness Draft stout keveréke. Manapság persze a sörösök világa nem a hagyomány tiszteletéről szól, de ha a klasszikust akarunk, akkor koktélunkat ez a két sör alkotja. Ugyancsak alapszabály, hogy a pohár aljára a világos, majd arra „rétegezve” a fekete sör kerül.

A Black and Tan látszólag ártalmatlan neve mögött egy, az írek számára sértő, eredet áll.

Az első világháborút követő években az angolok létrehoztak egy félkatonai egységet, azzal a céllal, hogy megsemmisítsék az ír függetlenségi mozgalmat. Ez a hadsereg nem válogatott az eszközökben, az IRA megsemmisítése érdekében.

Módszereik gyakran elég szörnyűek voltak, városészek felgyújtásától, vagy ártatlan civilek lemészárlásától sem riadtak vissza. Egy hírhedt akciójuk során egy dublini futballmérkőzésen tucatnyi polgári személyt gyilkoltak meg. A csoport gúnyneve volt a  Black and Tan, amit  egyenruhájuk  – a khaki nadrág és a sötét ing – színei után kaptak.

Emiatt még ma sem ajánlatos egy ír pubban így rendelni az italt, hanem – jobb a békesség – a semleges, bár kifejező és hasonló jelentésú Half and Halfot kérjünk a csapostól!