Olvasási idő: 3 perc

Az Ostravar sörfőzdét tulajdonló Pivovary Staropramen vállalat hivatalos bejelentése szerint 2027 folyamán több lépcsőben végleg megszűnik a sörfőzés az ostravai üzemben. Az 1897-ben alapított, csaknem 130 éves múltra visszatekintő sörgyár bezárása mintegy 120 termelésben dolgozó alkalmazottat érint közvetlenül. A tulajdonos a döntést a meredeken csökkenő csehországi sörfogyasztással, valamint a drasztikusan megemelkedő energia-, alapanyag- és logisztikai költségekkel indokolta. Bár a sörgyár ikonikus márkái – mint az Ostravar és a Mustang – nem tűnnek el a piacról, a gyártásukat teljes egészében a vállalat smíchovi üzemébe helyezik át. 

Az Ostravar sörgyár bezárása mementóként szolgál a globális söripar jelenlegi állapotáról. A hatékonyság és a profitmaximalizálás jegyében hozott döntések figyelmen kívül hagyják azt a szociokulturális tőkét, amit egy-egy ilyen márka a szülővárosának jelent. Bár a dobozokon és üvegeken továbbra is ott szerepel majd az Ostravar név, a lélek – a helyi gyár kéménye, az ott dolgozó 120 ember és a ostravai üstök illata – örökre elvesznek. A fogyasztói reakciók pedig világosan megmutatják: a sör nem csupán egy árucikk, hanem az otthonosság és a tradíció folyékony megtestesülése, amelynek elvesztését a piacgazdaság rideg számai soha nem fogják tudni teljesen legitimizálni a törzsvásárlók szemében.

Nem véletlen, hogy az ostrava-i törzsközönség körében azonnal megjelent a nyílt ellenállás: petíciók indultak a gyár megmentéséért, a közösségi médiában pedig egyre hangosabbak a prágai Staropramen-gyár termékei elleni bojkottfelhívások. Az ostravaiak a helyi identitás megsértéseként élik meg, hogy a bányászváros büszkeségét Prágába csempészik. A fogyasztók pontosan tudják, hogy egy másik sörgyár vízösszetétele, mikroklímája és technológiája óhatatlanul megváltoztatja a végterméket.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen tiltakozások ritkán eredményesek, de talán a gyár bezárásánek hasznélvezői lehetnek a megmaradt független regionális főzdék és a mikrosörfőzdék, ha a fogyasztó számára fontos, hogy megőrizze a lokalitás illúzióját és támogassa a saját közösségét.