Dickens és az ital

Charles Dickensről általában a viktoriánus London jut eszünkbe: szegény gyerekek, ködös utcák, munkások, adósok börtöne, és persze egy rakás ember, akinek valamiért mindig nagyon rossz napja van.

Ami kevésbé ismert, hogy Dickens maga sem vetette meg az italokat.

Nem is csoda. A 19. századi Londonban a kocsma nem egyszerűen szórakozóhely volt, hanem sokak számára a társadalmi élet egyik központja. Ráadásul a víz minősége sem mindig volt olyan, hogy az ember jó szívvel lehúzott volna belőle egy pohárral. A sör így nemcsak kellemesebb, hanem időnként biztonságosabb választás is lehetett.

Dickens pedig pontosan ismerte ezt a világot. Apja adósságai miatt gyerekként abba kellett hagynia az iskolát, és egy gyárban dolgozott. Innen kapaszkodott fel egészen a brit irodalom csúcsára. Közben megírta a Twist olivért, a Karácsonyi éneket és még egy rakás könyvet, amelyekben a londoni szegénységet úgy mutatta be, ahogy kevesen előtte.

És persze az alkohol is rendszeresen feltűnik írásaiban.

Nem véletlenül: Dickens maga is szeretett inni. Egy 1847-es levelében például saját puncsreceptjét is megosztotta. Három citrom, cukor, egy pint rum, egy nagy pohár brandy, majd az egészet meg kell gyújtani. Ezután jön a citromlé és egy quart forró víz. A végén az ember már nem tudta, hogy az italt kell-e meginni, vagy inkább felvenni a kapcsolatot a tűzoltósággal.

A későbbi Dickens már egészen más társadalmi osztályban mozgott. Amikor fia, Henry Cambridge-be került, az apa gondoskodott arról, hogy a fiú megfelelően felkészüljön az egyetemi életre. Küldött neki 36 üveg sherryt, 36 üveg bordói vörösbort, 24 üveg portóit és 6 üveg brandyt. Plusz 250 fontot. Ez azért már nem az a gondoskodó szülői csomag, amelyben anya két szendvicset és egy almát tesz a gyerek táskájába.

Dickens pályája tulajdonképpen maga a viktoriánus kori felemelkedés: az adósok börtönének árnyékából a társadalmi és irodalmi elitbe. És úgy tűnik, útközben az ital adagja is egyre jobb és egyre nagyobb lett. A szegénységből indult, világhírű író lett, és megengedhette magának, hogy nem kellett eldöntenie, hogy rumot vagy brandyt igyon – jöhetett mindkettő.

Csak legyen otthon elég.

Az angolok elnézték Dickens iszákosságát. Nem azért, mert nem tudták, hogy iszik, hanem mert tudták, hogy jól ír. A viktoriánus társadalomnak is megvolt a maga alkoholtesztje: a szegény részeges közveszélyes volt, a híres részeges pedig bohém.

Fotó: Dominik Kempf / Unsplash