Dohányfüstös terem

A kocsmai dohányzás tilalma mindenhol, ahol bevezették a teljes tiltást, élénk visszhangot váltott ki. Ki-ki vérmérsélete szerint reagált a rendeletre. A magam részéről Ogre bácsival értek egyet, aki nem dohányos, mégis az a véleménye, hogy a legjobb megoldás az elkülönített dohányzó részek lettek volna megfelelő szellőztető berendezésekkel.

Azt nyilván – függetlenül attól, hogy dohányos vagy sem – mindenki rühellte, hogy egy-egy kocsmázás után bűzlöttek a ruhái. Emiatt le sem lehetett tagadni a munka utáni haveri, vagy a kutyasétáltatás ürügyével leplezett, titkolni vágyott sörözést. A nem dohányosok pedig kétségkívül megszenvedték a dohányosok szenvedélyének kellemetlen következményeit. A magam részéről mivel a sörözésről nem akartam lemondani, de az utcára sem vágytam kijárni, leszoktam a dohányzásról.

Ennek ellenére én is megszenvedem a tiltás negatív következményeit vagyis azt, hogy a cigarettaszünetekkel véget ért a jóízű kocsmai beszélgetések ideje. Mert hogy lehet úgy nyugodtan kvaterkázni, hogy az asztaltársaság egyik-másik tagja állandóan kimegy a kocsma elé dohányozni? Persze nem csak ez gátolja manapság a folyamatos beszélgetést, hanem az is, hogy egy négy-ötfős társaság valamelyik tagjánál előbb-utóbb biztos megszólal a mobiltelefon. De ez már egy másik cikk témája lehetne.