Olvasási idő: 2 perc
Valamikor a kilencvenes években még elég könnyű volt a válasz a feltett kérdésre. Egy cseh kocsmát a masszív asztalok, a kényelmetlen székek – vagy éppenséggel a fal mentén végighúzódó padok – a cigarettafüstbe burkolódzó törzsvendégek, egy- két féle csapolt sör és némi sörkorcsolya – vö. utopenec, ruszli, körözöttes kifli – jellemzték.
A helyzet persze azóta gyökeresen megváltozott Csehországban. Azzal, hogy multinacionális cégek vásárolták fel a cseh sörgyárak sorát, sok söröző kapott új arculatot, melyben épp úgy megjelentek a nyugat-európai trendek, mint a cseh vonások modernizálódása. Nagyon sok söröző megőrízte ugyan régi vonásait – gondoljunk csak a Tigrisre, a Flekura, az Ökörre – de az újonan nyitott helyek már egy fiatalosabb, modernebb trendet követnek. Épp úgy mint Pesten.
Az Erkel utcai Doktor Blazsej abba pesti-cseh vonalba tartozik, ahol szerencsésen keveredik a régi és az új. Megmaradtak a masszív asztalok, de már nem kényelmetlen sörpadokon üldögélhet a vendég. A sörválaszték is – akárcsak Prágában – jelentősen kiszélesedett. Itt jelesül rendszeresen nyolc féle csapolt Primátor sörből áll a választék, ami üveges sörökkel is bővül. Sőt a pincében akár hordószámra is rendelhetünk további két sört.
Igaz a dohányfüst már a pesti csehes kocsmáknak nem jellemzője, de a sörkorcsolyák kínálata – ahogy egyetlen rendes cseh sörözőből itt sem hiányozhat. A Hermelin, a cseh gulyás knédlivel, jól elfér az étlapon a szlovák káposztalevessel és sztrapacskával, vagy a jellegzetes magyar kocsmakajával a hideg csirkemájjal zsírjában.