Olvasási idő: 4 perc
Nemzetközi körözést adtak ki Zdeněk Radil a Lobkowicz-csoport alapítója ellen. A körözést azért bocsátották ki az üzletember ellen, mert különféle gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolják. A negyvennégy éves üzletember a cseh rendőrség véleménye szerint Grúziában bújkál. A Lobkowicz sörgyár csoportot 2007-ben alapította Zdeněk Radil, Martin Burda és Grzegorz Hóta, akik a társaság kisebbségi tulajdonosai voltak. A Lobkowicz-csoport, vezetésük alatt olyan márkákkal bővült, mint a Rychtář, Ježek, Klášter vagy Platan. A Lobkowicz sörgyárak részvényeit 2014-ben vitték be a tőzsdére, ahonnét 2016-ban az új kínai tulajdonosok kivezették a papírokat. A cseh sörszövetség szerint a csoport jelenleg 4,6 százalékos részesedéssel az ötödik a cseh sörpiacon.
A Gambrinus az első nagy sörmárka a Cseh Köztársaságban, amely 2020. január 1-jén befejezi a PET-palackok használatátés értékesítését. Az intézkedés eredményeként a sörgyár évente háromszázharmincnégy tonnával csökkenti a műanyag felhasználását . Természetesen a Gambrinus üvegpalackban, dobozban és hórdós és tankos kiszerelésben, továbbra is elérhető lesz az ügyfelek számára.A Gambrinus vezetőinek a döntése az első nagyobb lépés a fenntartható csomagolás felé, mely része a Plzensky Prazdroj hosszú távú, szélesebb körű fenntarthatósági stratégiájának.
A humpoleci városi tanács november végén tartott ülésén elutasította a Bernard sörgyár bővítési terveit. A város történelmi központjában található sörfőzde a termelési kapacitás bővítéséhez újabb erjesztő- és ászoktartályok építését szerette volna engedélyeztetni a tanáccsal, melynek huszonegy tagjából tizennyolc a tervek elvetése mellett szavazott. Még az ülés előtt a városháza vezetõje petíciót kapott a sörgyár közelébe lakóktól, akik tiltakoztak a terület további iparosodása ellen. Stanislaw Bernard természetesen nem adja fel terveit és szeretné meggyőzni az ellenzőket, hogy a beruházás nem okoz további környezeti ártalmat.
Csehország Európa egyik legnagyobb komlótermesztője, idén sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen a komlótermelés ezévben csaknem negyven százalékkal nőtt és elérte a 7145 tonnát. A három nagy komlótermelő területen, Žatecben, Úštěckában és Tršickában 5000 hektáron termesztenek komlót. A prágai Klementinum adatai szerint a tavalyi év volt a legforróbb 1775 óta, amikor elkezdődöttek a folyamatos hőmérsékleti mérések. Annak ellenére, hogy folyamatosan bővül a komló termőterülete, a hozamok a száraz és meleg időjárás miatt csökkennek.
Ebben az évben a Zubr sörgyár ismét 1400 hektolitert főzött a Zubr Maxxim szezonális sörből. Mivel egy téli sörről beszélünk ezért a megszokott Zubr sörökhöz képest erősebbre főzték. A Zubr Maxxim egy testesebb, tizennégy fokos sör, finom komlójegyekkel, gazdag malátás ízekkel, krémes habbal és elegáns borostyánszínnel kerülhet a poharakba.. A sör hagyományos, nyitott kádas erjesztéssel, és hosszú kilencvennapos ászokolással készült. Elsősorban Morvaországban kerül a sörözőkbe és a boltokban nyolc darabos díszcsomagolással kínálják a sört.