Olvasási idő: 3 perc
A Samuel Smith’s Brewery 2019 márciusában jelentette be, hogy a vendégek a telefont, tabletet, laptopot csak kint, az utcán használhatják, ahogy azt a dohányzásnál megszokhatták. A cél: ösztönözni az élőszóbeli társas interakciót. Ez a szabály csak a pub belső területére vonatkozik: odabent nem lehet használni eszközöket, de odakint – például a kerthelyiségben vagy az utcán – megengedett. Amint a Manchester Evening News beszámolt róla, az alábbi szabályt helyezték el az asztalokon: „Ha egy vendég hívást kap, akkor ugyanúgy ki kell mennie a kocsma elé, hogy felvegye azt, ahogy az a dohányzásnál már megszokott. A szabályt azért hoztuk, mert a cég hite szerint a kocsmáink az emberek közötti társas beszélgetésre szolgálnak.”
Hogy a kocsma hogyan fogja érvényesíteni a tilalmat, azt nem részletezték. A kocsmalánc korábban a televíziózást és a zenét is betiltotta a „hagyományos, megalkuvást nem ismerő viktoriánus esztétika” megőrzése érdekében. A Samuel Smith kocsmalánc mintegy 300 kocsmát üzemeltetett az országban, és a 70-es éveiben járó Humphrey Smith tulajdona, aki egyszer már megtiltotta a káromkodást is. A kocsmákban kihelyezett táblákon a következő szöveg áll: „Tájékoztatjuk vendégeinket, hogy zéró toleranciát vezettünk be a káromkodással szemben valamennyi kocsmánkban. Kérjük, szíveskedjen tiszteletben tartani ezt a szabályt.
Egy másik kocsma is a címlapokra került amikor a tulajdonos betiltotta a kocsmában a mobiltelefonok használtát. , Mark Robson szerint a telefonok használata nem más, mint az asztaltársaság megsértése, ami nem kissé bosszantó. Ha valakinek csörög vagy csipog a telefonja, 1 fontra bünteti, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítja. Máshol a kocsmáros Faraday-ketrecet szerelt fel a mennyezetébe, hogy megzavarja a mobiltelefonok jeleit, ami azt jelenti, hogy az ügyfeleknek ki kell menniük a szabadba, ha hívást kezdeményeznek vagy SMS-t szeretnének küldeni, valamint ellenőrizni akarják a közösségi médiát.
Ez nem egy hivatalos állami tiltás, hanem a Samuel Smith’s pubok saját, fenntartott házirendje. A szabály továbbra is érvényben van, mármint azokban az egységekben, ahol betartják. A cél mindvégig a közvetlen emberi kommunikáció támogatása maradt, de más brit publáncok, mint a Wetherspoons, Greene King, vagy a Stonegate nem tiltja a mobilozást. Sőt, sok helyen éppen ellenkezőleg: appon keresztül lehet rendelni és fizetni. A Samuel Smith’s ezzel a döntéssel tudatosan szembehelyezkedett a trenddel, mert ők „digitális-mentes”, nosztalgikus, társas beszélgetésre építő kocsmakultúrát akarnak fenntartani.
Fotó: StockSnap (Pixabay)