Korhelyhétfő

 A korhelyhétfő azaz a a hétvégi ivászatot levezető, igazolt munkakerüléssel egybekötött sörözés ünnepe – azaz az ehhez való jog – sajnálatos módon már a múlté. Manapság a dolgozók legfeljebb parizerre is beváltható cafeteria utalványoknak örülhetnek, a korhelyek pedig egy másnapos mulasztás után könnyen az utcán találhatják magukat.

Eredetileg középkori francia szokás volt a Bolondok Ünnepe, melynek sajátos szertartásait a templomban tartották Szent István napján (december 26.), Szent János napján (december 27.) és az Aprószentek napján (december 28.).

Egy álpap misét celebrált, miközben a besörözött tömeg a padokban (sokuk szamárfejet viselve) trágár megjegyzéseket és ocsmány tréfákat ordított vissza. Aztán a „tömeg” tagjai, a besörözött tivornyázók énekeltek és táncoltak az utcákon. Ezt az ünnepet a XVI. század végéig tartották. A Szent Hétfő lényege az volt, hogy akármelyik munkás kivehette a hétfőt szabadnapnak, amikor is egy elhunyt szent emlékére sörözött, s így a sárga földig leihatta magát a büntetés terhe nélkül.

Ezeknek az ünnepeknek hazai meghonosodásáról írja Borsodi Bevillaqua Béla:

Ennek maradványa a német diákság „Bolondok Fejedelme” választása („Ich bin der Fürst von Thoren”) és a selmeczi „Seres Szamár” estéje, valamint a „Balek”. A „Bolondok” francia neve „Les Bleus” (Blőd, Bluff, Blöff), a német Plave, Plowe, a magyaros Plabun; innen ered a lőcsei „Plabun Montag”, a Blauer Montag. A névnek a kékhez semmi köze. „Ins Blaue hineinreden” azaz bolondot beszélni. A szokás, mint Heverdel Hétfő, Szentheverdel Napja, Korhely Hétfő élt magyar céhi életünkben. A Mesterlegény hétfőn délelőtt nem dolgozott. A vasárnapi céhi borozáson elrontott gyomrát serrel és savanyú korhelylevessel kúrálta.

A céhi fegyelem alól a „hét végén” (Week-end!) felszabadult Legény nem tudott azonnal visszatérni a rendes kerékvágásba. A Céhek és a Hatóságok üldözték a szokást, melynek délelőtti serezésein mindenféle céhbéli Legény együtt volt. Ezen alakultak ki az elmúlt századok kivonulásai (Streicherei, Strike).

Itt említjük meg, hogy a Mártonhegy lejtőjén volt egykori szőlők között voltak a régi budai mesteremberek, illetőleg mesterlegények Heverdelhétfős, vagy Korhelyhétfős, vagy «Blaumontagos» serestanyái, melyek 18, századi életformákban éltek egészen a háború előtti időkig. A csizmadiák a Kékgolyóban  ülték seres korhelyhétfőiket, a szabók, tímárok, cégérfestők, házfestők és fényezők az 1926-ban lebontott, a Blau Montag-hoz (Németvölgyi-út 36.) cégérezett korcsmában, a budai fiákeros Mesterek a mai Farkasréti Temető közelében levő Brunner-féle korcsmában korhelyhétfőztek.