Drága söröm

Amikor Béla tíz éve beköltözött a lakásba még féltucatnyi kocsma működött a külvárosi otthona közelében. Az évek során azonban egymás után zártak be a környék sörözői, míg végül csak egy maradt. Talán mondanom se kell, az utolsó mohikán Béla lakásától a legtávolabbi egység maradt. A távolság még hagyján, de a hely sehogy sem esett útba Bélának, kerülőt tenni meg nem mindig volt kedve.

Így aztán Béla felvett egy furcsa szokást. Ha nem volt kedve öt percet gyalogolni a kocsmáig, a kisboltban vett egy doboz sört és ezt egy köztéri padon üldögélve komótosan elszopogatta. Olykor, mert ugye a bolti sörözés feleannyiba sem került mint a kocsmai, kettőt is megivott.

 Ment ez mindaddig, amíg be nem vezették a kötelező betététdíjat, aminek köszönhetően Bélának egyik napról a másikra egy ötvenessel többe került a sörözés. Az ötven forint nem sok pénz, de azért a szemetesbe dobni nem volt kedve Bélának a kiürült dobozt, a kisboltban viszont nem váltottak vissza göngyöleget.  A legközelebbi automatáig pedig annyit kellett volna gyalogolnia, amennyihez már nem volt kedve.

Így aztán Béla a szemetes mellé teszi a dobozt, valaki biztosan összeszedi majd.