Olvasási idő: 2 perc
Hát nem tudom kinek milyenek a tapasztalatai, de nekem teljes a bizonyosság, hogy a sör folyékony kenyér. Evés előtt vagy ahelyett bármikor – és szégyenkezve vallom be bármennyit – szívesen megiszom. Ám egy királyi reggeli, polgári ebéd után, jó ha egy pohár lecsúszik. Ha viszont mint egy koldus vacsorázom, könnyedén öntök fel a garatra. Számomra a bőséges vacsora lenne a legjobb elvonókúra, valahogy azonban a napi háromszori étkezésből leginkább az esti marad el.
Talán azért is, mert vacsora előtt többször is nekifutok, hogy szomjúságomat egy-egy üveg sörrel enyhítsem. Az első még csökkenti valamennyire a szomjamat, de ez a szomjúság minden következővel egyre olthatatlanabb. Így aztán gyakran sörrel eltelve, vacsora nélkül kerülök az ágyba.
Ilyen estéket követő kora hajnalok aztán újabb bizonyítékkal szolgának arra, hogy a sör kettős játékot űz velem. Négy óra körül álmomból erős vizelési ingerrel ébredek, de amint könnyítek magamon elmondhatatlan szomjúságot érzek. Ihatnék ilyenkor vizet is, de se testem, se lelkem nem kívánja. Mivel rutinosan legalább egy sört mindig gondosan elrejtek a hűtő mélyére, jöhet a gyógysör.
Aki próbálta, tudja nincs is ennél édesebb ital, annak ellenére, hogy a kora hajnali sörözésre kifejezetten a kesernyés pilseni sörök a legalkalmasabbak. A helyét és a módját is megadom ennek a szertartásnak: lehetőleg a teraszon a napfelkeltében is gyönyörködve vagy a szobában, kényelmes fotelbe süppedve, de semmiképpen sem üvegből iszom. A varázslat azonban csak néhány percig tart, az üveg hamar kiürül: nincs más hátra, mint aludni és szépet álmodni – a következő sörről.
